A magyar származású Takács Tibor 1987-es A kapu című filmjét csakis azért raktam anno annak idején fel a megnézendő filmjeim listájára, mert még anno valamikor gyermekkoromban láttam valamelyik német tévécsatorna műsorán (SAT1, RTL vagy a PRO7-en), és számomra eme gyermekkori filmes élmények felértek a videótékákból kikölcsönzött videókazetták varázsával (írom mindezt úgy, hogy még az sem zavart eme filmek esetében, hogy túl sok mindent nem értettem a német nyelvből). Tehát egy jókora nosztalgiabombára számítottam eme film esetében. Na de lássuk, hogy vajon mit is kapunk a közel másfél órás játékideje alatt.
Létezik pár olyan horrorfilm, aminek a létjogosultságát nem pontosan értem, mivelhogy amolyan családi mozifilmes hatásuk van, csakhogy csipetnyi horror elemekkel meg vannak tűzdelve. Persze nem azt mondom, hogy nem esik néha jól egy-egy ilyen jellegű filmet megnézni, hisz nem a horror elemeken és a rettegésen van ezek esetében szó, hanem hogy kapjunk egy csipetnyi borzongást. Olykor eme filmek sokkal inkább tűnnek számomra egyfajta kaland vagy fantasy filmnek, de a legtöbb esetben szórakoztatóak. Nos nincs ez másként jelen filmünk esetében sem.
Maga a története kissé bárgyú, vagy akár írhatnám azt is, hogy meseszerű, pedig ha lehet hinni a film bemutatása után született interjúknak, akkor a forgatókönyvíró, Michael Nankin eredetileg egy kissé komolyabbnak írta meg a történetet, ahol sokkal több olyan elemmel találkozhattunk volna, ami jobban emlékeztettet volna egy horror történethez. Mindezeket elsősorban a film producere, John Kemeny (1925–2012, aki szintén magyar származású volt, akárcsak mint a rendező, Takács Tibor) torpedózta meg, ugyanis kimondottan ragaszkodott az amerikai PG-13-as korhatár-besoroláshoz (ami idehaza a 12 éven aluliaknak nem ajánlottat jelenti), és így sok olyan jelenet maradt a forgatókönyv lapjain, amit nem is forgattak le a filmhez. Hogy mindez mennyire volt jó vagy rossz ötlet (persze csak akkor, ha mindennek van is valóságalapja), azt döntse el mindenki saját maga, én töredelmesen bevallom, talán egy fokkal jobbra értékeltem volna, ha találok benne némi félnivalót is. Merthogy azt már gyermekfejjel sem igazán sokat találtam benne. Ugyanis a filmbéli lények inkább voltak csintalanok és komiszak, mint félelmetesek. De ha már megemlítettem a filmbéli lényeket, akkor azt kell hogy írjam, hogy látszik rajtuk a stáb munkája, és ezt mindenképp dicséretes (ez alól számomra csak a film végén látható szörny a kivétel, ugyanis ott kevésbé fedeztem fel azt, hogy túl sok ötletet öltek volna bele). Térjünk át egy-két mondat erejéig a filmben látható karakterekre, és az őket alakító színészekre, vagy ez esetben színészpalántákra, merthogy a legtöbb filmes karakter gyerekek itt még. Mindig nagy örömömet lelem az olyan filmekben, ahol gyermekszínészként láthatók egy-két ismertebb színészt. Nos jelen filmünk esetében számomra eme örömforrást a Glent alakító Stephen Dorff szolgáltatta. A baj csak az volt itt, hogy talán az ő karakterét éreztem a legkevésbé szórakoztatónak. És ha már a szórakoztatásnál tartunk, sajnos jómagam úgy érzem, hogy a készítők kihagytak egy jókora ziccert ennél a filmnél, miszerint hogy elég szegényes a humorforrása, pedig ha valamivel fel tudhatták volna még dobni számomra eme produkciót, az pont ez lett volna. Így viszont marad a három csillag.
67 A kapu (1987)
A kiskamasz Glen szülei elutaznak hétvégére és a fiút 16 éves nővére gondjaira bízzák. Glen és barátja, Terry a hecc kedvéért kipróbálja a szellemidézést. A játéknak... több»
Szereplők: Stephen Dorff, Kelly Rowan, Jennifer Irwin, Christa Denton, Louis Tripp
