Omar Sy újra színen!

2022.10.27 21:51 Interfectorem Sabnock Olvasottság: <100x

1

Az Életrevalókban imádtam.

De itt?

Itt csak egy gyenge copy, ami csak néha-néha volt vicces.

Olivier Nakache sem tudta megfogni a lényeget.

A filmkészítésben éppúgy, mint a főzésben, megvan az a zseniálisan varázslatos, nehezen megmagyarázható mágikus faktor, amitől egy alkotás túlszárnyalja, vagy épp ellenkezőleg, fel sem éri, meg sem közelíti a közel hasonló alapanyagokból készült elődjéhez. A Samba esetében is ez volt talán a legfőbb kérdés, hogy Oliver Nakache és Eric Toledano meg tudja-e ismételni előző filmjük, Az Életrevalók bravúrját, tud-e úgy beszélni egy drámai témáról (jelen esetben a jobb megélhetés reményében illegális bevándorlóként Franciaországban élő emberek egyszerűnek és könnyűnek cseppet sem nevezhető hétköznapjairól, problémáiról), hogy a közönség másfél óra depresszió és kilátástalanság helyett egy adag életigenlést és nézőteret összeolvasztó kacagást kapjon ajándékba. Jelentjük, a küldetés nem járt teljes sikerrel, sőt, az eredmény azonban még így is szerezhet kellemes perceket mindenkinek, aki hajlandó megnézni, hibái ellenére is.

A sztori?

Samba Cissé (Omar Sy) mosogatóként dolgozik egy párizsi hotelben. Kevés megtakarított pénzét családjának azonnal hazaküldve próbál segíteni az otthon maradottakon. Egy furcsa véletlen és a francia bürokrácia különös fintoraként egyszer csak kiutasítják az országból, ami a furcsa törvények miatt mégsem jelent egyenes utat egy hazafelé tartó repülőre, helyette identitását vesztett emberként, magát meghúzva kellene egy évet átvészelnie a párizsi illegális munkások és bevándorlók hányattatott sorsán osztozva. A bevándorlási hivatal segítségként kiküldött alkalmazottja Alice (Charlotte Gainsbourg), aki munkáját kvázi terápiaként végzi, különös vonzalomra ébred a férfi iránt és eme szimpátiával, és nagyon vegyes tartózkodással próbál neki segíteni, miközben Samba sármos személyisége szép lassan az ő életét is megváltoztatja.

Kezdjük a pozitívumokkal.

Kicsit féltem tőle, hogy Omar Sy ugyanazt a vidám, folyton vigyorgó, nagyszájú karaktert hozza, mint az Életrevalókban, erről azonban hálistennek szó sincs. Samba karaktere, bár szintén megint idegenként mozog Párizsban, valahogy mégis nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb figura.

Párosuk remekül működik Gainsbourg karakterével, talán a kissé túl hirtelen kialakuló szimpátia bírt volna el néminemű árnyaltabb megjelenítést. A film igazi katalizátora azonban Tahir Rahim, akihez a film legjobb részei kötődnek. Az ő figurájára írták a legviccesebb és leghumorosabb jeleneteket, csibészes sármja könnyen utat talál a nézők szívéhez.

Sajnos mindezek mellett a film mégsem működik túlságosan, sőt, néha eléggé leül, melynek oka elsősorban a forgatókönyvben keresendő. A játékidő alatt folyton az volt az érzésem, mintha a történet váza és a főszereplők kiválasztása után a történet kidolgozásra már nem marad volna idő, vagy energia. A rendező-forgatókönyvíró páros képtelen elkötelezni magát egy könnyed romantikus komédia mellett, mintha nem bíznának benne, hogy ez szimplán működhet, ezért folyamatosan drámai fordulatokat próbálnak feleslegesen tuszkolni a történetbe, amelyek néha teljesen vakvágányra terelik az egész mozit és a megfelelő felvezetés, valamint a kidolgozottság hiánya miatt erőltetetté és hiteltelenné teszik a látottakat. Így vált ki egyszerű vállrándítást Samba otthon maradt családjának sorsa, nem tud érdekelni minket, és a teljes közönyt és érdektelenséget Alice depressziója sem hozza át nekünk, valahogy hidegen hagy.

Jellemző, hogy a film legsikerültebb társadalomkritikai jelenetét rögtön a nyitányban láthatjuk. A lezárásra pedig még szavakat találni is nehéz.

Szerencsére azért találunk jól megírt, aranyos, valóban kacagtató jeleneteket is. Alice bevándorlási hivatalban töltött hétköznapjai felettébb jól sikerültek, ugyanígy a már említett Tahir Rahim és Omar Sy közös jelenetek is nagyon élnek, és ütősek.

Az örök igazság itt is megállja a helyét, miszerint a kevesebb néha több, így csak egy néhol vicces, kissé súlytalan romantikus vígjáték-félét kapunk, amit a vége főcím után 10 perccel már el is felejtünk.

Egyszeri megnézésre azért érdemes.

Többet nem is írnék.

Néha a kevesebb a több.