![]()
William Peter Blatty regényét olvastam először, és majd csak utána jött maga a film. Rongyosra olvastam, így nem olyan régen egy antikváriumból sikerült egy szép példányt beszereznem, így ma is lapozgathatom nyugodtan.William Friedkin csodálatosan és érzékenyen nyúlt a témához, megfogva a lényeget. A film maga egy megszállásról szól, témája akkoriban nagyon érzékenyen érintette a katolikus egyházat. A képsorai ma is nagyon ütősek és félelmetesek, jól el lett találva az operatőrök, Owen Roizman és Billy Williams által. Mégis, a legzseniálisabb karakter maga a meghasonult és démonokkal küzdő pap, Damien Karras atya (Jason Miller), aki lelke „több sebből” is vérzik, hiszen elveszítette a hitét, és mivel nagyon szegény, haldokló édesanyját sem tudta megfelelő módon ápoltatni, így szerencsétlen egy közkórházban hunyt el, nagy kínok közepette.
Hirdetés
Regan (Linda Blair) kezd furcsán viselkedni, és elvált, újságíró édesanyja, Chris ( Ellen Burstyn ) orvosról orvosra cipeli, de a helyzet egyre csak romlik. A lány egyre durvább, nyersebb, kifordul önmagából, mintha egy másik személyiség lenne. Az édesanya összeroppan, amikor egy, a házukban adott parti alatt a kislány lejött a vendégek közé, trágárul beszélt, majd mindenki szeme láttára bevizelt. Nem találva más megoldást, megkeresi a démonológiával foglalkozó Merrin atyát (Max von Sydow), aki éppen egy ókori ásatáson dolgozik, de ahogy meghallja az esetet, azonnal odasiet a kétségbeesett Chris házába. Karras atya, és Merrin atya hamar rájönnek, hogy a lányt megszállta az Ördög, és a modernkori inkvizíció elkezdődik.
![]()
Hihetetlenül megkapó és egyben félelmetes képsorok, az akkori technika csúcsa jelenik meg ebben a filmben, nincs üresjárat, nincsenek unalmas részek. Kőkemény ördögűzés, hihető, jól játszó és egyben zseniális színészekkel. Sajnos Jason Miller karrierje, hiába kapott ezért a filmért Oscar-jelölést, nem felfelé ívelt. Szinte csak mellékszerepekben vagy televíziós alkotásokban játszott, és hatvankét évesen elhunyt szívinfarktusban.
A zene is szépen idomul, simul a filmbe, a hanghatások, effektek nagyon pontosak, precízek és kellően félelmetesek. Jack Nitzsche átérezte, milyen taktusokat mikor kell játszani. Akit még kiemelnék, az a látványtervező, Bill Malley, aki pompásan csinálta meg a trükköket, főleg az emelkedést, ami a mai napig zseniális. A film ma is megállja a helyét, mindenféle szempontból.
Nem lelőve a poént, ez a film nem happy endes, nem is azért készítették. Többfajta mondanivalót tartalmaz, mindenki mazsolázza ki a saját maga mondanivalóját, vagy éppen igazát belőle! Az IMDb-n négyszázhuszonnégyezer szavazattal 8,1/10-es, ez kifejezetten magas, nálam, ha lehet ilyet, 95% (pár apróbb hiba miatt), és természetesen öt csillag, nem is lehet más. Érdemes szerintem mindenkinek megnézni, max. egyszer-kétszer el kell takarnia a szemét. Egy klasszikus, ami soha nem mehet feledésbe.
85 Az ördögűző (1973)
A fiatal Regan testét megszállja az ördög. Édesanyja, Chris értetlenül áll a dolog előtt, és az orvosok segítségét kéri lánya gyógyításában, akik minden lehetséges... több»
Szereplők: Ellen Burstyn, Max von Sydow, Linda Blair, Lee J. Cobb, Mercedes McCambridge

