![]()
Egy hatalmas klasszikus méltatlan folytatása. Nagyjából bárki, aki látta az 1991-es első részt, elismeri, hogy méltán érdemelte ki a megnyert Oscarjait. Tíz évre rá megérkezett a folytatás, igazán impozáns készítőgárdával; Ridley Scott-tal a rendezői székben, Hans Zimmerrel a zeneszerzői poszton, és szintén remek szereplőgárdával: a címszerepben továbbra is Anthony Hopkinssal, de a többi szereplő is A-kategóriás színész Julianne Moore-tól kezdve Gary Oldmanig. Az előzmények, illetve a készítők/szereplők tudatában egy, az első filmhez hasonló, mellbevágó élményre számítottam. Nagyobbat nem is csalódhattam volna.
Hirdetés
Az egész film legnagyobb bűne, hogy Hannibal Lectert megtették főszereplőnek, kiölve így a filmből a mítoszt, a rejtélyt, a feszültséget. És bár akad egy-két visszataszító jelenet, feszültség hiányában mindezen jelenetek csak öncélúan hatnak, a filmhez, az élményhez nem tesznek hozzá semmit. Az egész film olyan, mintha egészen más koncepció alapján tervezték volna eredetileg, hogy végül a vágószobában kapja meg jelenlegi, töredezett, kusza formáját. A húzós jelenetek mellett is azt kell mondjam, hogy mivel az egész film töredezett, nem áll össze egy szép egésszé, mindemellett még unalmas is.
![]()
Mindezek mellé megkapjuk Ridley Scott egyik legpocsékabb rendezését, akinek az életművében sajnos megférnek egymás mellett a zseniális rendezései (Alien, Gladiator stb.) és hatalmas nagy melléfogásai( G.I. Jane, Legenda stb). A Hannibal az utóbbi kategóriába tartozik. Az pedig külön csalódás számomra, hogy az általam nagyra tartott Hans Zimmer ezúttal igencsak gyatra filmzenét tett le az asztalra. A mester leginkább arról híres, hogy filmzenei aláfestései többnyire önmagukban is érdekesek, hangulatosak, nem szükséges hozzá a mozgókép. Ezen állítás jelen filmjénél abszolút nem igaz, sőt még a film alatt sem sikerül a dallamoknak olyanfajta hangulatot adni, ami kizökkentené a filmet az unalomtengerből.
Nekem tehát a Hannibal totálisan félresikerült folytatásként maradna meg az emlékezetemben, ha nem próbálnám mihamarabb elfelejteni.
86 Hannibal (2001)
dráma | horror | krimi | thriller
Hannibal Lecter szökevényként éli életét Firenzében, miközben egyik korábbi áldozata, Mason Verger mindent megtesz azért, hogy bosszút álljon rajta. Azonban a kegyetlen doktort... több»
Szereplők: Anthony Hopkins, Gary Oldman, Julianne Moore, Ray Liotta, Giancarlo Giannini

