2023.07.15 14:31 Cash Olvasottság: <100x
0

Icsikava gyors és váratlan halála miatt a Daiei kénytelen volt új színészt keresni a főhős szerepére. A pályája elején álló Matsukata Hiroki vonakodva lépett a be a projektbe, joggal tartott attól, hogy a közönség által rajongva szeretett elődje miatt csak bukás lehet a váltás vége. Az szintén joggal aggasztotta, hogy a színészi tudása nem ér fel Icsikaváéhoz, ráadásul a vívóstílusa is egész más volt. Nem véletlen a címben a „Fylfot Swordplay” megjelenítése, amely mintegy felkészíti a nézőt, hogy nem az addigi „Telihold technika” lesz látható. (Az új keresztvágásokon alapuló vívóstílust jelent a kard körzésén alapuló régi helyett.)


Az új Nemuri veszélyes, kiszámíthatatlan alak, aki gátlás nélkül öl, nem úgy, mint a régi, akit bele kellett kényszeríteni a vérontásba. A technikája sem elegáns, hanem brutálisan célratörő. A 14. történet mintegy esszenciája a sorozatnak. A saját osztályát lenéző Kiosiro a pusztuló szamurájság képviselője, egyben tudatos rombolója, akit sok vér és repülő testrészek kísérnek a hullákkal szegélyezett útja során. A Daiei ezúttal keménységben elment addig a határig, amit Icsikavának sosem engedtek meg.







Ui: Tisztelt Szerkesztőség!


Az Öbök által elutasított Kenji Misumi (Kendzsi Miszumi) életrajzot anno én írtam aZ "Ázsiafilm" szájtra, "oldfan" nick alatt. Az az oldal azóta gyakorlatilag halottá lett. Az irányító admin részlegnek nem voltam tagja, csak ismertetőket írtam. Tehát a saját munkámat, - némi átalakítás után - jogomban áll idehozni. Nem plagizáltam, hanem csupán átírtam bizonyos mondatokat. (Túl sok volt a "volt" ige használata.) Viszont ezen az oldalon egy másik nicket használok, az egyik email címem alapján, amivel bejelentkeztem. (Cash Raizo) Pont Raizo Icsikava személye alapján választottam az egyik felét. Még van más életrajz is van ott készen tőlem, ami szintén jól jöhet ide. Miután az Ázsiafilmet már csupán a blogmotor viszi, és bármikor eltűnhet, szerettem volna erre az oldalra áthozni, hogy az egykori munkám ne vesszen kárba. Kérem, hogy ezt fogadják el.


Kételkedés estén írják meg az email címemre, hogy miként igazoljam az állításomat.


Azért a "Vélemények rovatba írom mindezeket, mert friss belépő vagyok, és (még) nem jöttem rá, hogyan tudnánk közvetlenül kommunikálni.


Üdvözlettel, Oldfan - Cash


0