Nem tartozik a szívem csücskébe az ázsiai filmek, de az vitathatatlan tény, hogy vannak kiemelkedő alkotások, amiknek sajnos a legtöbbje az ismeretlenbe vész el! Évekkel ezelőtt találtam rá eme kiemelkedő ázsiai remekműre, ami hogy őszinte legyek, engem is piszkosul átvert! Egy amolyan tipikus ázsiai kísértetfilmre számítottam, de amit kaptam, az annál sokkal de sokkal több volt! Bár igaz, hogy a film ügyesen építkezik az ázsiai horrorgyártás számos eleméből, de mégsem merném kijelenteni, hogy műfajilag elsősorban a horror zsáner lenne az uralkodó tényező itt! Sokkal inkább a történetében rejlő drámai száll dominál és mindezt alaposan nyakon öntötték kellő mennyiségű misztikummal, csipetnyi horrorral (pont annyi horrorisztikus jelenet van a filmben, hogy néha azért megdobja a néző pulzusszámát) és némi fantasy is megtalálható benne! Na már most amikor egy film ennyi egymástól eltérő műfajjal dolgozik, elkerülhetetlen a felvetés, hogy mint egészként miként is tud működni és be kell hogy lássam, hogy e téren sincs nagyon oka a filmnek a szégyenkezésre!
A filmet a Pang testvérek készítették akik egyszer már el tudtak "varázsolni" egy korábbi filmjükkel (a 2002-es A szem és a 2004-es A szem 2.-vel) nálam már letették a névjegyüket és itt sem okoztak csalódást számomra, sőt... talán pont a film mondanivalója miatt, ez az alkotásuk még közelebb áll a szívemhez, mert a filmjükben bőven található magvas gondolatok egész sora! Nehéz lenne erről spoiler mentesen írni, ezért inkább a történetről csupán annyi, hogy szerintem bárki szívét megtudják érinteni vele és mivel nem csak egy adott dolgot veséz ki a történet, ezért talán könnyebben talál utat a film mondanivalója a néző szívéhez! Viszont talán azt is kijelenthetjük a filmmel kapcsolatban, hogy nem feltétlenül fogja mindeni szívébe belopni magát, mert egyáltalán nem egy könnyen emészthető alkotással van dolgunk! Sok ismerősömnek ajánlottam már ezt a filmet és előre figyelmeztettem őket, hogy nem feltétlenül mint horrorfilmként tekintsenek rá, de a visszajelzéseik inkább negatívak voltak a filmmel kapcsolatban!
A film karakterei számomra nagyon jók voltak, bár igaz, hogy tulajdonképpen egy elég kevés karaktert mozgató filmről van szó, de a főszereplő Angelica Lee (aki már forgatott közös filmet a Pang testvérekkel, ez volt a 2002-es A szem című film) karaktere kimondottan kedvelhető! Nagyon jól passzolt a karaktere a film hangulatához és ha azt még nem említettem volna, hogy a film hangulatilag egy borzasztó erős alkotás lett! Az egész filmet végig belengi a szomorkás, borús, atmoszféra! Sokszor a képi megvalósításai a filmnek, fakók, szürkék, élettelenek, amit olykor olykor némi színek belecsempészésével kompenzálnak a készítők!
A film látványvilágára sem lehet panaszunk, igaz szintén nem ezzel dominál, de sok olyan jelenete van, ami akár a Silent Hill című játékból is ismerős lehetne!
A film egyedüli kis negatívuma, hogy a történetvezetése néha kissé leül, de számos remek tulajdonsága miatt, ez számomra még mindig egy kiemelkedő ázsiai film, aminek egyértelműen ott a helye a kedvenceim közt és remélem hogy talán lesznek olyan emberek, akiket a véleményem után tesznek majd a filmmel egy próbát (csak ne mint horrorfilmként számoljanak elsősorban vele)!

52 Re-cycle (2006)
fantasy | horror | misztikus | thriller
A fiatal írónő új könyvére készül, amelynek címe, a Holtak Földje lesz. Ám az írás egyre nehezebben megy, úgy dönt letöröl minden vázlatot a számítógépéről, és újra... több»
Szereplők: Angelica Lee, Ekin Cheng, Lawrence Chou, Viraiwon Jauwseng, Lau Siu-Ming