Az élet nem egy tündérmese

2016.12.28 12:27 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: 618x

0

A sorozatot nem követtem akkoriban, amikor először siker volt, hanem csak évekkel később (most) vettem elő, amikor már a Gossip girl és a Pretty Little liars módi dívik, ami a tini sorozatokat illeti. Persze A narancsvidék is alkalmazza az amerikai sorozatokra jellemző sablonokat, a szegények is gazdagok vagy egyszer csak azzá válnak, mert valaki pártfogásba veszi őket, a nők (tisztelet a kivételnek!) jógáznak és milliárdos férjeket keresnek karrierépítés helyett, a szerelem sose lehet zökkenőmentes (hiszen kell a hatásfokozás) DE!!! mindezek ellenére A narancsvidéket és a benne ábrázolt problémákat (és megoldásokat) mégis sokkal közelebb érzem magamhoz, mint a fent említett sorozatokat, a maga hibáival együtt is. Az első évad után az érdeklődésem egyre inkább kezdett alábbhagyni, hiszen már másról sem szólt a történet, mint hogy Marissa hogyan kerül bajba és Ryan hogyan menti meg újra és újra és újra. A záró évadban azonban igen nagyot dobbantottak, amit nagyon becsülök a készítőkben, hiszen megváltak egy főszereplőtől és egy addig teljesen periférián lévő mellékszereplőt emeltek a fő szálba, aki ráadásul az elején még egy undok és idegesítő figura volt és közutálatnak örvendett.

A Taylor és Ryan páros összehozása volt azonban szerintem az, ami a végén megmentette a sztorit. Több karakter is jelentős személyiségváltozáson ment át az alapján, hogy a nézők milyen érdeklődést mutattak a sorsuk iránt (elsősorban Summer-re és Julie-ra gondolok, akiknek a kezdet kezdetén csupán vendégszereplést szántak, ám a nézők annyira megszerették őket, hogy szépen-lassan már szinte az ő történetük vált a legfontosabb szállá). Mindent egybevéve tehát A narancsvidék egy olyan tini sorozat, amely még nem rugaszkodott el teljesen a földtől, mint manapság szokás, de azért ne számítsunk arra, hogyha bajba kerülünk majd jön egy Sandy Cohen és megment minket. Mert az élet nem egy tündérmese.