2021.08.24 16:59 Interfectorem Sabnock Olvasottság: 177x
1

Kislányom! Nyúlik a szád, viselkedj már!

Őszintén bevallva nem olyan régen szereztem be egy Ouija táblát egy általam kreált háttérfestéssel megtoldva, de még nem kipróbálva, úgyhogy ezért néztem meg ezt a filmet (na jó, ezért is), pedig eddig az efféle filmekkel nagyon nem volt jó tapasztalatom. Arra már nagyon régen rájöttem, hogy a filmek alapötleteit már szinte 99 százalékban ellőtték. Ilyen-olyan formában mindenféleképpen, mint a zenéket. Iszonyatosan ritkán jön ki egy film, ami új koncepcióval, ötlettel bír (nem szipus, fekete és antiszemita fickókra gondolok) és értéket képvisel.

Sokan sokféleképpen próbálták már ábrázolni a gonoszt, szellemeket, entitásokat, lidérceket, démonokat, kisebb-nagyobb sikerrel. Ebben a moziban a táblán keresztül furakszik be egy (vagy több) lélek, démon (teljesen mindegy) a mi idősíkunkba, és a gazdatest egy kislány lesz, ami persze nem újdonság, és nem is meglepő. Mike Flanagan nem egy rutintalan rendező, és itt is okosan, lépésről lépésre építi fel a történetet. Fussuk csak át a sztorit!

Kislányom! Nyúlik a szád, viselkedj már!

1967-ben járunk, és egy férjét elvesztő anya, Alice (Elizabeth Reaser) médiumként keresi a kenyerét, megspékelve kis trükkökkel, csalásokkal. Sokszor nem fogadnak el pénzt ezekért a tanácsokért, és a kis család bajba kerül. Felszólítják őket, hogy rendezzék a tartozásukat, különben hamarosan kilakoltatják őket. Ekkor a nagyobbik lány, a 15 éves Lina (Annalise Basso) a kirakatban megpillant egy Ouija táblát, és azt mondja otthon, próbáljanak meg ennek a segítségével kapcsolatba lépni a szellemekkel, és egy kis pénzt keresni vele. A legkisebb lány, Doris (Lulu Wilson) is támogatja az ötletet, így Alice rövid töprengés után be is szerzi a táblát.

Innen már azért kicsit parásabb a film. Doris kapcsolatba lép az apjával, mikor egyedül leül a tábla elé, és az elárulja neki, hogy a pincében, a kazán mögött mozog egy kő, vegye ki, és ott talál egy táska pénzt. Doris így is tesz, Alice és Lina óriási örömére. Gyorsan tartanak egy családi szeánszot, ahol Rogernek, az ex-férjnek tesznek fel kérdést, amire a választ csak ketten Alice-szel tudják, és Roger a táblán keresztül helyes választ ad rá, így Alice megnyugszik, hogy tényleg vele beszélnek. De mint tudjuk, nem mind arany, ami fénylik, és nem lenne horror, ha nem lenne csavar a történetben.

De van, és szerencsére, mert akkor sportnyelven szólva le is fújhatnánk a meccset. Nemsokára rájövünk, hogy egyáltalán nem Roger szelleme jelent meg, hanem egy ősibb és gonoszabb entitás, aki nem bratyizni jött át, ha már voltak olyan kedvesek, és az Ouija tábla használata végén elfelejtettek elköszönni tőle. Sajnos a kislány már a démon áldozatául esett, így Lina segítséget kér Tom atyától (Henry Thomas) az iskolában. Persze azért Lina, mint a legtöbb bakfis, most próbálgatja, milyen is fiúkkal randevúzni, és egyre többet találkozik Mikey-vel (Parker Mack), akivel rendesen egymásba habarodnak. De a romantika nem tart sokáig, mert a már teljesen démonizált Doris lecsalja a pincébe, és utána megöli, fellógatja a félemeletre. Elkezdődik hát az utolsó felvonás...

Nem is boncolgatnám tovább a történetet, mert akkor az már hangoskönyv lenne néma változatban (öreg rókáknak: könyv), de az operatőr (Michael Fimognari) azért tisztességes munkát pakolt össze. Persze – sok amcsi rendezőhöz hasonlóan – ő is imádja az ansnitteket, és a vége főcím előtt egy cliffhanger is kőkeményen becsúszik, erős töprengésre adva okot. A zenei betétek is rendben vannak, azokkal nincs is baj, annál több a szereplők egyes megnyilvánulásaival.

Logikai buktatók és blődségek sora is bosszanthatja a nézőt, de mégis. A képi világ enyhe tónustalansága, a tungsten fényhatások, enyhe, képregényszerű day-for-night felvételek, úgynevezett kinoflow-os technikával forgatott filmkockák valahogy egyedivé teszik számunkra ezt a misztikus horrormozit. Jól működik a digit technika, ami kissé bosszantó, és gagyi az a fekete, szurokszerű démonsereg. Mr. Flanagan, olvasson utána, hogy hogyan, milyen alakban jelennek meg az entitások, szellemek, démonok! Egy erős törkölypálinkával gond nélkül lecsúszik...

dráma | horror | misztikus | thriller

1967-ben Los Angelesben egy megközvegyült édesanya és két lánya akaratukon kívül megidéz egy démoni teremtményt. Amikor a fiatalabb lányt megszállja a szellem, a család... több»

1