A film első felében kicsit tartottam attól, hogy ez is ilyen klisés, szirupos, tipikusan tiniknek való történet, némi drámával fűszerezve.
Vigyázat, spoiler innentől!
Ez a Luke gyerek első benyomásra kifejezetten taszító volt számomra a stílusa miatt, bosszankodtam, hogy ne már ez kelljen a csajnak (Ellen). Aztán az előítéleteimet igyekeztem eloszlatni, odafigyelni a történetre, a karakterek sorsára.
A film második felében jöttek az igazán komoly jelenetek, monológok, párbeszédek, az érzelmek felszínre törése, kimondása a főszereplők részéről. Ellennél (addigra Eli) előkerültek dolgok a szüleivel, gyerekkorával kapcsolatban.
Három számomra megrázó és fontos jelenetet emelnék ki, amelyekben valamennyire magamra leltem, azonosulni tudtam:
1. Amikor a földön fekve Luke mondja Elinek, hogy kezd belé szeretni… Luke-kal először tudtam azonosulni, egyszerre volt bátor és sebezhető, és haragudtam Eli-ra, hogy így reagált.
2. Amikor Eli készül otthagyni a házat, és a lépcsőn összefut Luke-kal, és Luke kiáll az érzéseiért, kimondja Elinek, hogy nem akarja elveszíteni… erre Eli még jobban megrémült.
3. Amikor az anyja ölébe veszi Elit és megeteti... etetés, ölelés, szeretet, figyelem kombó - ami kellett volna babakorától.
Eli intelligens lány, szerintem részben tudatosan választja ezt az életmódot, az anorexiát mint függőséget (tetszett, hogy hogy a filmben párhuzamot vontak: anorexia-függőség), vezeklést, kockáztatja az életét, mégis közrejátszanak meg nem értett és feldolgozatlan traumák a kiskorából, például a szülei részéről való érzelmi elhanyagolás. Nagyon sajnálom és együtt érzek az ilyen sorsokkal.
Azt végül is nem tudom, hogy honnan vette Eli, hogy Luke meleg, és hogy ezért úgyis mindegy, mit érez iránta... lehet elkerülte a figyelmem, de nem tudom, ez konkrétan kiderül-e. A végén én már szurkoltam nekik, hogy összejöjjenek, mert szerintem szükségük volt arra, hogy megtapasztalják a bizalmat, a szeretetet, illetve hogy tanuljanak bizalmat és szeretetet egymás által, hogy felemeljék, elhordozzák egymást, növekedjenek, kitartsanak egymás által. Legalábbis így lett volna ideális.
Ennek a hangulata kicsit emlékeztetett a Csillagainkban a hiba és a Mielőtt megismertelek filmekre, persze sok különbség is van ezek között, ez sokkal inkább happy end, nem hal meg senki…
Összességében klassz film, mindenképp tanulságos, kiváltott érzéseket, elgondolkodtatott, köszönöm! Amikor elsőre úgy ítélek, hogy na ez csöpögős, tiniknek való ponyva, igazából valamilyen tekintetben tudok azonosulni az ilyen történetekkel és bizonyos karakterekkel.
Ui.: A film felénél villant be, hogy ez nem a Lily Collins színésznő? Phil Collins lánya (és én amúgy Phil Collins zenéjének nagy rajongója vagyok, ezért kapcsolom össze a két embert). Lily-t az Emily Párizsban sorozatban láttam pár éve, de ott idősebb is volt, nem volt így lefogyva.
A film első felében kicsit tartottam attól, hogy ez is ilyen klisés, szirupos, tipikusan tiniknek való történet, némi drámával fűszerezve.
Vigyázat, spoiler innentől!
Ez a Luke gyerek első benyomásra kifejezetten taszító volt számomra a stílusa miatt, bosszankodtam, hogy ne már ez kelljen a csajnak (Ellen). Aztán az előítéleteimet igyekeztem eloszlatni, odafigyelni a történetre, a karakterek sorsára.
A film második felében jöttek az igazán komoly jelenetek, monológok, párbeszédek, az érzelmek felszínre törése, kimondása a főszereplők részéről. Ellennél (addigra Eli) előkerültek dolgok a szüleivel, gyerekkorával kapcsolatban.
Három számomra megrázó és fontos jelenetet emelnék ki, amelyekben valamennyire magamra leltem, azonosulni tudtam:
1. Amikor a földön fekve Luke mondja Elinek, hogy kezd belé szeretni… Luke-kal először tudtam azonosulni, egyszerre volt bátor és sebezhető, és haragudtam Eli-ra, hogy így reagált.
2. Amikor Eli készül otthagyni a házat, és a lépcsőn összefut Luke-kal, és Luke kiáll az érzéseiért, kimondja Elinek, hogy nem akarja elveszíteni… erre Eli még jobban megrémült.
3. Amikor az anyja ölébe veszi Elit és megeteti... etetés, ölelés, szeretet, figyelem kombó - ami kellett volna babakorától.
Eli intelligens lány, szerintem részben tudatosan választja ezt az életmódot, az anorexiát mint függőséget (tetszett, hogy hogy a filmben párhuzamot vontak: anorexia-függőség), vezeklést, kockáztatja az életét, mégis közrejátszanak meg nem értett és feldolgozatlan traumák a kiskorából, például a szülei részéről való érzelmi elhanyagolás. Nagyon sajnálom és együtt érzek az ilyen sorsokkal.
Azt végül is nem tudom, hogy honnan vette Eli, hogy Luke meleg, és hogy ezért úgyis mindegy, mit érez iránta... lehet elkerülte a figyelmem, de nem tudom, ez konkrétan kiderül-e. A végén én már szurkoltam nekik, hogy összejöjjenek, mert szerintem szükségük volt arra, hogy megtapasztalják a bizalmat, a szeretetet, illetve hogy tanuljanak bizalmat és szeretetet egymás által, hogy felemeljék, elhordozzák egymást, növekedjenek, kitartsanak egymás által. Legalábbis így lett volna ideális.
Ennek a hangulata kicsit emlékeztetett a Csillagainkban a hiba és a Mielőtt megismertelek filmekre, persze sok különbség is van ezek között, ez sokkal inkább happy end, nem hal meg senki…
Összességében klassz film, mindenképp tanulságos, kiváltott érzéseket, elgondolkodtatott, köszönöm! Amikor elsőre úgy ítélek, hogy na ez csöpögős, tiniknek való ponyva, igazából valamilyen tekintetben tudok azonosulni az ilyen történetekkel és bizonyos karakterekkel.
Ui.: A film felénél villant be, hogy ez nem a Lily Collins színésznő? Phil Collins lánya (és én amúgy Phil Collins zenéjének nagy rajongója vagyok, ezért kapcsolom össze a két embert). Lily-t az Emily Párizsban sorozatban láttam pár éve, de ott idősebb is volt, nem volt így lefogyva.