Azokat a filmeket szeretem, amik inkább bekapcsolnak, mint kikapcsolnak.
Szeretek a karaktereken keresztül megismerni jellemrajzokat, sorsokat, belecsöppenni a történetükbe, hogy együttérezhetek, azonosulhatok velük, aggódhatok értük, szurkolhatok nekik, vonzódhatok hozzájuk. Szeretem, hogy a dolgok nem feketék vagy fehérek a világon, hogy van az éremnek másik oldala, szeretem a görbe tükröket. Szeretem megismerni a különböző nézőpontokat, felfedezni, hogy valahol mindenkinek megvan a maga igaza, mindenkit valamilyenné formált az élet, hibázik, elesik, bukdácsol, de hogy közben mégis van döntési lehetősége a jó oldalra állni, a jó ügyért tenni, hinni a jóban. A film adjon vigaszt, szellemi-lelki útravalót, tanítson valamire, formáljon.
Sosem írok negatív, lehúzó kritikát semmiről, ha valami annyira nem tetszik, vagy nem értem, miről szól, vagy nem nekem szól, nem tudok azonosulni stb. inkább csak nem foglalkozok vele, ignorálom, továbblépek.
Kedvenc műfajaim talán a dráma és a thriller, de minden más műfajban akadnak kedvenceim. Szeretem a pszichológiai, filozofikus, spirirtuális, vallásos, misztikus témákat. :)
89 Kártyavár (2013)
A lényeges politikai cselekményszálakat, összefüggéseket nem mindig tudtam követni. Mármint ez nem a sorozat hibája. Távol is áll tőlem a politikának ez a fajta ádáz, könyörtelen, versengésben, intrikákban és elnyomásban gazdag világa (persze Obama elnök is nyilatkozta a sorozat kapcsán, hogy a valóságban nem ilyen izgalmas az élet a Fehér Házban), aztán inkább az angol nyelv gyakorlása miatt néztem, ami időnként el is vitte a fókuszt a cselekmény mélységeiről. Kétségtelen, voltak olyan karakterek, drámai szálak, amelyeket érdekesnek találtam, tudtam azonosulni morális dilemmákkal; a ridegséget, lelketlenséget tükröző (ál)arcok mögül csak-csak felsejlettek az érző-vérző emberi lelkek. Vigyá... több»