A beteljesülés álma

2025.12.02 13:03 geredani94 Olvasottság: <100x

1

Spoiler végig!

Az első félórában még nem gondoltam volna, hogy ez egy remek, meglepetésekben, csavarokban gazdag film lesz. A főhős (Dave) macsóskodása, öntetszelgése már kezdett zavaró lenni, és hogy minden olyan idillinek, ideálisnak tűnt, ahogy Dave maga a két lábon járó siker és önbizalom, és ahogy Sofiával egy találkozás alatt egymásba habarodtak - mindeközben és ebből kifolyólag azt is éreztem, hogy valami tragédia készülődik. Persze ez sok filmben így történik. Mintha a sors ilyen lenne, hogy ami nagyon jó, boldogságos állapot, az gyanús és tuti baj lesz belőle.

Kevés információt kapunk Dave életéről, mármint még az igazi életéről, mielőtt meghalt volna és a fagyasztóba került volna, kicsit homályos számomra ez a része a filmnek. Azt feltételezem, hogy mivel a tudattalanja ilyen "álomvilágot" hozott létre, amiben ő az ellentmondások és a szélsőségek embere - mert egyik pillanatban olyan valóságot teremt magának, amiben minden happy, rózsaszín köd, tökély, a másik pillanatban pedig egy önvádló, paranoiás, veszteségeket megélő, önértékelési és önképzavarral rendelkező, nyomorult ember életét ölti magára - ennek a gyökere, magyarázata megtalálható az igazi életében, mielőtt meghalt.

Lehet, minden a gyerekkorában keresendő, a szüleivel való kapcsolatában, illetve a szülei korai elvesztésében, az ő hiányukban. Eleve az a "személy", aki a pszichológus (McCabe) alakjában öltött testet, egyszerre apakép, egyszerre pedig önmagának a kivetülése (a jungi álomkutatás alapján - minden álomszereplő lehet az álomgazda megtestesítője), aki segít megfejteni vagy leleplezni a történteket, az esetleges összeesküvéseket, magát az álmot, az álom-valóság eredetét, okát.

Vajon merre billen az igazság? Melyik lehetett Dave valójában? A nyomorúság vagy a tökély? Csak az egyik vagy mindkettő? Illetve milyen arányban volt meg ez a kettő? És hogy melyiket mennyire akarhatta, irányíthatta? A film végén a felhőkarcoló tetején kiderül, hogy maga teremti meg a valóságát úgy, mint a tudatos álmodásban, de akkor vajon miért csak a történet végén válik ez tudatossá, miért csak akkor derül ki, lepleződik le, hogy mi is ez az egész? Miért nem tudott sokkal korábban rájönni, hogy mindent úgy alakítson ebben az álom-valóságban, hogy neki tetsszen? Vagy erre az a magyarázat, hogy épp felébresztés, a fagyasztásból való újraélesztés pillanatában történik az egész? "Nyisd ki a szemed" - ezzel kezdődik a film, és ezzel is zárul. Többször úgy hiszi Dave a film során, hogy csak álmodik, meg hogy fel akar ébredni.

Mi van, ha ez az egész L.E. - life extension (életmeghosszabbító) projekt, a lefagyasztás is csak az elmebaja, őrültsége, agyszüleménye, vagy az egész a halála (öngyilkossága) pillanatában játszódik?

És igen, komoly (bio)etikai problémákat vet fel ez az egész lefagyasztásos (krionizáció?) eljárás, például azért, mert ha mégsem teremtheti meg a saját maga valóságát, mégsincs ebben teljes szabadsága, szabad akarata, ha az álom rémálommá válhat, akkor kiderül, hogy megint egy olyan, az emberi elme dicsőségét, istenségét hirdető felfedezéssel, találmánnyal van dolgunk, ami megbukik, nem teszi jobbá a világot, az egyén és az emberiség életét nem menti meg, nem védi meg maradéktalanul, elszenvedett, súlyos humán-etikai-erkölcsi veszteségek nélkül. Mi a helyzet az emberi méltósággal? Hol az ember, a lélek vagy a tudat végső határa?

Aztán, hogy a film arról is szól, hogy a külsőségek, a külső megjelenés mennyire fontos, például az arc, az arc iránti vonzalom, a "jóképűség" eldöntheti egy ember sorsát? Vagy az számít, hogy saját magunkat milyennek látjuk? Van az a mondás, hogy az emberrel úgy bánnak, ahogy magával bánik. Lehet ez a sors, amit megteremtünk magunknak? Szerintem ez nem fekete vagy fehér. Szerintem vannak olyan hatások, előkészített vagy kapott dolgok, események, körülmények, amik meghatároznak, és vagy bírunk tenni ellene, vagy nem.

Egyszerre megrázó és szép az álomtörténetben, amikor a baleset után, az eltorzult arctól a főhős egészen más emberré válik, igazából kívül és belül, lelkileg is nyomorulttá válik, görbe tükröt tart neki az élet, az élet színei fonákká, a fonákja színekké válik, más értékek válnak fontossá, miközben egyvalami nem változik: Sofie iránti érzései, szerelme, vonzódása. Ő lehetett a legfontosabb, a legvalóságosabb, legigazibb dolog a valaha megélt életében annyira is, hogy képes volt az életét odaadni érte - öngyilkos lenni miatta.

De nem a begyógyszerezés volt az első húzása, hanem az autóbaleset? Az arcsérülése ekkor történhetett, ha megtörtént egyáltalán. Az egész autós jelenet a becsapódásig arról szólhatott, hogy saját magát képes-e szeretni, elfogadni - ennek az énrészének kivetülése, megtestesítője Julie volt mint az autó sofőrje, és valójában csak ő (Dave) ült az autóban. De akkor is ott a kérdés, hogy milyen események, traumák, tragédiák előzték meg mindezt, amiket nem mutat meg a film? Álom és valóság, valamint az álmodásnak különböző szintjei, mélységei váltakoznak a filmben, nehéz követni, meg hogy ki volt és ki nem valódi létezője Dave életének.

Miután megnéztem a filmet, tudtam meg, hogy van egy eredeti, 1997-es verzió (címe: Nyisd ki a szemed), ezért azt is gyorsan megnéztem. A kettő együtt hat rám, így írtam meg a beszámolót. Kicsit más hangulata van a két filmnek. Az a jelenet, amikor a "baleset" után Dave először megy oda torzult arccal Sofie-hoz, szó szerint az álmai nőjéhez, a '97-es verzióban jobban tetszik. Viszont A 2001-esben ez a mondat Dave szájából nagyon eltalált engem: "nem is hinnéd el, de épp mosolygok rád".

Más részletek vannak kidomborítva a két verzióban, a főhősök kicsit más személyiségűek, de én úgy látom a két filmet, hogy kiegészítik egymást, egyikre se mondanám, hogy jobb vagy rosszabb. Nehezen döntöttem, melyikhez írjam a véleményem, de ehhez írom, a maximális csillagot pedig mindkettőnél megadom.