2022.04.20 11:47 Artemisia Olvasottság: 249x
4

A szerelem érintése

Guillermo del Toro A faun labirintusa óta először tért vissza igazi rendezői hangjához és újfent egy felnőtteknek szóló, horrorrba oltott, szürreális tündérmesét alkotott. A víz érintése két világ valóságon túli ütköztetése, amelyből egy földön túli románc születik.

A hidegháborús Amerikában járunk, ahol egyhangú és sivár mindennapjait tölti a némasága miatt kitaszított és megvetett takarítónő, Eliza. Magányán csak szintén semmibevett szomszédja, a megélhetésért küzdő, homoszexuális Giles, és fekete kolleganője, Zelda enyítenek valamelyest. Csakúgy, mint del Toro hőseinek általában, Eliza számára is a fantáziavilág jelenti az egyetlen kiutat sivár mindennapjaiból, mely különös formában elevenedik meg: egy antropomorf, kétéltű vízi lény lép be Eliza életébe, a kutatóbázison láncravert, kísérleti állatként fogvatartott lény és a néma lány azonban valami olyamit lát meg egymásban, amit az arrogáns társadalom nem: a külsejükön, fogyatékosságukon és hibáikon túli értékeket. Barátság, majd egy groteszk, mégis olthatatlan szerelem bontakozik ki közöttük.

A szerelem érintése

Mert del Toro filmje elsősorban romantikus film. Néha véres és kendőzetlen brutalitással sokkoló horror, néha politikai thriller, néha csípős társadalmi szatíra, néha sötét noir, de elsősorban egy minden emberi gonoszságon felülkerekedő szerelmi történet, amit néha finomabban, néha nyítabban, de folyamatosan átitat az erotika. A másik állandó elem a vízfolytonos jelenléte, rendre párhuzamba állítja a szexualitást és a vizet: ennek következtében a víz az önkifejezés és a megújulás szimbóluma.

Karakterei szélsőségesek, szentimentálisak, jellemük mégis leképezi a emberi lélek mibenlétét.

Eliza tiszta, álmodozó lélek, a romolhatatlanság jelképe a történetben. Sally Hawkins elemi alakitást nyújt, szavak nélkül is értehető és átélhető a játéka, egyetlen arckifejezésével érzelmek sokaságát adja át. Még meztelen jelenetei is többek öncélú erotikánál, egy mélyebb üzenetet közvetítenek: a karakter lelki kitárulkozásai is egyúttal.

Richard Strickland karakterében az emberi lélek sötét oldala manifesztálódik: szemléltei, hogy az igazi szörnyek nem emberfeletti lények, hanem itt élnek közöttük. Michael Shannon játéka pedig remekül asszisztál ehhez az üzenethez : Strickland minden megjelenése baljós, fenyegető. Guillermo del Toro egyik legsötétebb démona jókepű, megnyerő, mintcsaládja van és álomautóval jár.

A Doug Jones által megformált, névtelen lényben megtestesül mindaz ami, ami romlottá teszi az embereket: elfogadás és empátia hiánya, az élet tiszteletének elmúlasztása, a gőg, a kapzsiság és hatalomvágy , amely mimdenen és mindenkin keresztülgázol, az érzéketlen gonoszság. Egy lenyűgöző életforma, akit a bennszülött dél-amerika népek istenként tiszteltek, míg a civilizált világ kísérleti állatként akar feláldozni, hogy Ameika előnyre tegyen szert a szovjetekkel folytatott űrversenyben. A cselekmény előrehaladtával kirajzolódik, hogy miért is részesítették istenségnek kijáró tiszteletben a természetes élőhelyén, és mi az, amit Eliza mindenki más előtt meglátott benne: nemcsak intelligens és érdemi kommunikációra képes az emberrel: gyógyító képességekkel is bír, vagyis az embernél magasabbrendű létforma. A tengeri élőlényként, halszerű humanoidként ábrazolt lény és tökéletes amerikai polgárként, férj és családapaként ábrázolt Stickland ellenképei egymásnak: egyikük szörnyetegnek néz ki, de békés és gyógyít, másikuk megjelenésre emberi, de belül szörnyeteg, akinek a pusztítás a lételeme.

A film képivilága nem kevésbé gyönyörű, mint az üzenete: többnyire sötét tónusú, hideg színeket használ, az eredmény pedig egy misztikus, természetfeletti látványvilág. A színekkel való játék mesteri, Alexandre Desplat patinás francia sanzonjai remek kölcsönhatásban vannak a látvánnyal, és álomszerű, andalító hatást kölcsönöznek del Toro filmjének, aki A faun labirintusa óta messze legzseniálisabb munkáját tette le az asztalra A víz érintése alakjában.

dráma | fantasy | kaland | romantikus | thriller

Egy nem mindennapi tündérmese a hidegháború idejéből. Elisa takarítónőként dolgozik egy kormányzati intézményben, amely rendkívül szigorúan őrzött. A nő élete magányosan... több»

4