2019.11.25 09:28 Lubi Olvasottság: 673x
0

Sok jég, kevés varázs

Mindig nehéz olyan filmet értékelnem, melynek egyértelműen nem tartozom a fő célközönségébe semmilyen szempontból. A Jégvarázs 2 pedig egyértelműen gyerekeknek szól, közülük is inkább a kislányoknak. Ennek ellenére tudok értékelni egy jó történetet, de ez egyértelműen nem az.

Az első Jégvarázs film sem volt kimondottan különleges a maga nemében, de egy eredeti történetet mesélt el szerethető karakterekkel, remek vizualitással és egy már-már idegesítően fülbemászó dallal, amit azóta sem sikerült elengednie a populáris kultúrának. Egyértelmű volt viszont, hogy a filmet egyfelvonásosra tervezték. Viszont a hatalmas anyagi siker magában hordozta a folytatás kötelező elkészítését, ami kreatív ambíciók hiányában sokkal inkább emlékeztet egy nagyon drága videós folytatásra, semmint önálló mozifilmre.

Sok jég, kevés varázs

A régi szereplők mind visszatérnek, és megismerkedhetünk pár új arccal is, még, ha csak rövid ideig látjuk is őket. Az első rész mellékszereplői mellékvágányra terelődnek a folytatásban, és a történetszáluk teljesen érdektelen, nem ad hozzá a történethez. Érezhetően csak azért íródtak bele a filmbe, mert vissza akarták hozni az összes szeretett hőst az első részből. Ez a teljes produkcióra érvényes. Mivel egy kerek egész, lezárt történetet kellett anyagi okokból folytatni, a készítők visszatértek a múltba ahelyett, hogy előre tekintenének, mivel mi jöhet még a „boldogan éltek, míg meg nem haltak után”?

Elsa és Anna esetében logikátlan önismétlés és botladozó univerzumépítés a válasz. A nagy rejtély a történet kezdetén is már könnyen kitalálható, és ha a szereplők beszéltek volna egymással, a fő konfliktus is megoldódhatott volna egy pillanat alatt. Ehelyett kínosan egyértelmű és bugyuta helyzetek kreálódnak percről percre a mozi során, amik ha mulatságosak is a kisebb gyerekeknek, a szüleik már nem biztos, hogy különösebben jól szórakoznak majd. A dalok pedig futószalagon gyártott egyhangú popslágerek, de egyik sem átütő. A Disney animációi pedig híresen minőségi, egész családnak szóló, emlékezetes élményt kínálnak. Ez sajnos most elmarad, és a happy-meal menük eladási rátája alapján komponált forgatókönyv tehet mindenről. A Jégvarázs 2 egyértelmű bőrlehúzás, aminek elkészítését anyagi javak motiválták.

Elveszett a filmből az első rész bája, és a mesék varázsa is dollárjelekre cserélődött. Hiába a harsány poénok és valóban lélegzetelállító animáció, amikor a szereplőknek nincs lelke, csak egy aranyos játék filmes reprezentációi.

animáció | családi | fantasy | kaland | musical | vígjáték

Miért született Elsa mágikus erővel? A válasz, mely az egész királyságra fenyegetést jelent, kísérti Elsát, ezért barátaival, Kristoffal, Olaffal, Svennel és húgával,... több»

0