Elza eredettörténete

2019.12.28 11:37 Artemisia Olvasottság: <100x

4

:::A HOZZÁSZÓLÁS CSELEKMÉNYLEÍRÁST TARTALMAZHAT:::

Egyszerre folytatás és előzményfilm, Elza eredettörténete is. Tovább bővíti a Jégvarázs világát azáltal, hogy új szereplőket, új helyszínt ismertet meg velünk – a nomád, misztikus nortuldra népet és az Arendelle-lel határos, elátkozott erdőt. Megmutat egy szeletet Arendelle történelméből, és a történet céljaként és csúcspontjaként pedzegeti a Jégvarázs-univerzum központi kérdését: Miért rendelkezik Elza varázserővel, és mi a legjobb cél, amire csak használhatja?

A rajzfilm gyönyörű érzelmességgel boncolgatja és válaszolja meg az összes felmerülő kérdést. A legerősebb érzelmi szálat továbbra is az Elza és Anna közötti testvéri szeretet képviseli, de az első részhez képest sokkal emocionálisabb a történet. Elza és Anna között folyton jelen van az attól való félelem, hogy elveszítik egymást, és nagyban növeli a feszültséget, hogy valóban elszakadnak, és külön-külön is veszélybe kerülnek.

Az első részben a cselekmény komorságát tompították Anna és Kristoff vidám jelenetei, most a kettejük közös jelenetei is sötétebb hangvételűek, Kristoff kétségbeesett monológjai és dalai szintén előrevetítik az elszakadásukat, sőt, a mindig mókás Olaf komorabb témákról elmélkedik (az elmúlásról és a változások állandóságáról), később pedig egyszerűen elszállingózik, elfogy. Azokról a szívszorító jelenetekről már nem is beszélve, mikor Elza rájön, hogy kezdetektől az édesanyjuk szelleme szólongatja, hívja.

Roppant emocionális tehát a rajzfilm hangulata, és a cselekményt is jórészt az érzelmek alakítják. Elza önfeláldozó szelleme túlszárnyalja az első részben történteket, Anna pedig példa nélküli bátorságról tesz tanúbizonyságot, mikor vállalkozik rá, hogy egyedül fejezi be, amit Elzával, Kristoffal, Svennel és Olaffal közösen kezdtek el, és felébreszti a rettenetes Földóriásokat.

A befejezéssel kapcsolatban vannak fenntartásaim; kérdéses, hogy Elza valóban így találta-e meg a boldogságát, hogy elhagyta Arendelle-t, és nomád, tundrai életmódot választott a királyi palota helyett. Az első részben az ő személyén volt a hangsúly, jót tett a történetnek, hogy részéről elmaradt a szerelmi szál, de most már hiányoltam, hogy anélkül lett lezárva a történet, hogy ő talált volna valakit. Furcsa az erdei-őszi kép is a megszokott havas-jeges tájaknál, de alapvetően szép a látványvilág.