2019.10.28 21:34 Pisti801227 Olvasottság: 818x
1

Bevált recept – jó a kaja, de semmi extra

Mivel angolul már megnézhető a film, a széria rajongójaként nem bírtam tovább várni, naná, hogy megnéztem. Próbálok spoiler mentesen írni, de nem lesz könnyű.

Kezdeném azzal, hogy a film szerintem jobb, mint az utolsó, szerintem bőven nézhető két rész, kicsit talán a harmadik résztől is jobb, de senki ne várja, hogy jobb, mint az első kettő. A történet ugyebár a 3-4-5. részt törli, ami nem tudom, jó ötlet-e, a Genisys-ben legalább dramaturgiája volt a változásoknak. Mindenesetre jó felütéssel indul, jó ötlet a mexikói szál, az új terminátor ötletes, bár a Genisys gonosz John Connorját nem übereli nálam (az jó húzás volt), a két öreg egyáltalán nem izzadságszagúan lett a történetbe szuszakolva, Arnie történetszála, az új jövő is hihető.

Bevált recept – jó a kaja, de semmi extra

A két terminátor párbeszéde is jó gondolatokat pedzeget, REV-800, az új rosszfiú pedig nemcsak egy gonosz gyilkológép, szinte emberien gonosz, már-már cinikus, miközben érdeklődés nyomait mutatja az emberi szokásokkal kapcsolatban, bírnám, ha több részben is látnám. Az új szereplők jobbak, mint vártam, sok minden pozitív, moziban újranézős a film.

Sajnos nemcsak pozitívumokat tudok felhozni. Több akció is túl steril, nem érzem a kaszkadőrök jelenlétét, a valóság illúzióját. Nincs katarzis sem, szépen halad a sztori, de nincs olyan jelenet, amit 20 év múlva is visszaidéznék, mint a Hasta la vista, baby-t. Pedig ott volt a sansz rá, pl. mikor Arnie ott áll a tükör előtt a napszemüveggel a kezében, ott lehetett volna egy klasszikus jelenet, de elszúrták. Van az elején a stáblista előtt egy jó felütés, egy jó rendőrök vs. terminátor meccs, ami az eredeti film megidézése, de míg akkor a darabos mozdulatok megadták egy feelinget a gonosz részéről, itt a cgi-adta lehetőségek kicsit sterillé tették ezt is.

Rajongóknak véleményem szerint kötelező, csak ne várja senki, hogy jobb lesz, mint a második rész!

akció | kaland | sci-fi

A Terminátor - Sötét végzet cselekménye A terminátor 2: Az ítélet napja után játszódik, James Cameron azonban átadta a rendezői stafétát a Deadpoolt készítő Tom Millernek,... több»

1