2019.11.02 14:14 HE7EDIK Olvasottság: 111x
4

Terminátor 3/2

Ha kikapcsoljuk az agyunkat, egyszeri szórakozásra alkalmas, de ha belegondolunk, hova jutott ez a széria, az ember inkább elsírná magát. Olyan érzésem van, mint a Csupasz pisztoly filmeknél, amikor a cím után 2,5 vagy 33/1/3 van. Mert ugyebár ez egy olyan folytatás akar lenni, ami a T2 utáni folytatásokat figyelmen kívül hagyja, ezzel szembeköpve saját magát. Tehát találóbb cím lett volna a T3/2. Ami a filmet illeti, borzalmas.

A történet olyan szinten gagyi, hogy akár egy Terminátor paródia is lehetne. Nyíltan lopkod a T2-ből, persze Cameron producerkedése alatt ez nem is meglepő, meg ugye a korábbi folytatások is nyúlnak belőle rendesen, tehát ezen ne is akadjunk fenn. Visszakapjuk a robotok ősellenségét, Sarah Connort, igaz, már nagymami korban, de hát ő még mindig kemény és morcisan néz, mert ugye robotokat irtani mégsem lehet mosolyogva. Kap maga mellé még két frissebb nőt is, mert mostanság az a divat, hogy minél több nő szerepel a vásznon, és már lehet is menekülni. De ki elől is? Ja igen. Kapunk egy latin csávót is, mert olyan még nem volt rossz terminátor szerepben, aki annyira hiteles kibernetikus organizmusként, mint Fekete Pákó atomfizikusként. Ennyire hiteltelen antiterminátort én még nem láttam. De ha ez nem lenne elég, még újítást is kap, külső élő szövete el tud válni belső fém vázától, ha úgy adódik, persze teljesen feleslegesen, de hát ez annyira menő és jól néz ki, ezt a filmet meg amúgy is csak az agyunk kikapcsolásával lehet valamennyire élvezni.

Terminátor 3/2

Szóval kapunk egy egész jó autós üldözést, hogy aztán bejöjjön a képbe az osztrák tölgy is, a terminátorok etalonja, aki a mai napig jól megél legfontosabb szerepéből. Csendesen éldegél a világtól távol kis kunyhójában, megöregedve, ahogy az egy kiégett kiborgtól elvárható. Ugye nem kell ecsetelnem, mennyire nevetséges ez az egész, ha belegondolunk, de hát tartsuk agyunk zárva, szemünk pedig nyitva! Miután nem nyírják ki egymást kedvenc robotpusztító Connorunkkal, és váltanak néhány vér ciki és ostoba párbeszédet egymást között, meg átrágjuk magunkat unalmas töltelékjelenetek tucatjai között, jöhet a finálé, ami ugyanolyan elcsépelt, mint maga a film. A CGI sokszor elég gagyi. Mennyivel jobban néztek ki anno az igazi robbantások, igaz? No meg kapunk egy annyira gagyi lezárást, hogy visszasírjuk a T2-ből Arnie végső kézmozdulatát.

Olyan érzésem volt a film nézése közben, mint a tavalyi Predator förmedvénynél. Hollywood új szintre lépett a fosgyártásban, mindent feláldoznak már a profit oltárán, még a Terminátor franchise sem szent, ha pénzről van szó. A legszomorúbb viszont az, hogy Cameron vezényletével történt mindez. A volt kamionsofőr, a pusztítás pápája ezzel rálépett arra az útra, amit a másik rendezőlegenda, Ridley Scott már régóta tapos...

akció | kaland | sci-fi

A Terminátor - Sötét végzet cselekménye A terminátor 2: Az ítélet napja után játszódik, James Cameron azonban átadta a rendezői stafétát a Deadpoolt készítő Tom Millernek,... több»

4