Közösség

Vélemény:

 

70 The Ritual

(2017)

The Ritual

 
koricapito   2018.09.25 10:21
0

A film annak dacára, hogy az alapkoncepciót szinte teljes egészében a 'Blair Witch Project'-ből nyúlja, egy teljesen korrekt, élvezhető darabnak nevezhető. Engem a "plágium" ténye nem is nagyon zavart, hiszen végeredményében szinte minden elemet amit átemeltek, sikerült továbbfejleszteni vagy a film saját stílusához igazítani. Az atmoszféra zseniálisan meg lett teremtve, a látvány és a hangeffektek önmagukban képesek berántani a nézőt abba a nyomasztó világba, amelyben játszódik a cselekmény. Emellett nekem kifejezetten tetszett a drámai háttér is, amely nagyban befolyásolta a karakterek fejlődését és motivációját. A befejezés nem biztos, hogy mindenkinek be fog jönni, viszont addig nagyon jó filmélményt kapunk, ami miatt megéri esélyt adni ennek a darabnak. Számomra ez egy emlékezetes alkotás, amely véleményem szerint tetszeni fog minden horrorimádóknak, illetve a kicsit bevállalósabb drámakedvelők is tehetnek vele egy próbát, hiszen a filmben egy jól kidolgozott drámai vonal is helyet kapott.