2018.12.09 19:49 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: 422x
1

Az önbizalom még sosem volt ilyen kínos  - Újabb csalódás Amy Schumertől

Már megint beleestem a megszokott hibámba. Újabb esélyt adtam Amy Schumer egyik filmjének, s ahogy eddig mindig, most is csalódnom kellett. Mentségemre legyen mondva, hogy Schumer stílusa abszolút meggyőző, jó az, ha valaki tisztában van a gyengeségeivel és azokon nemcsak sírni, hanem nevetni is tud. Ezt sok esetben a magad javára tudod fordítani, s ez az, ami igazán magabiztossá tesz, ha nem a külső véleményekre adsz elsősorban, hanem a saját értékítéletedre.

A Túl szexi lány is ígéretes történettel startolt, amit simán meg lehetett volna valósítani úgy, hogy az egyszerre legyen vicces, élvezetes és még fontos mondanivalóval is bírjon. Azzal az ismert sztereotípiával operál, hogy az a nő, akinek nem 90-60-90-esek a méretei, az már nem is jó semmire, csak maximum háttérmunkásnak, elrejtve egy pincébe, hiába is dolgozik egy menő divatcégnél. S ugyan hogyan lenne önbizalma akár a párkeresésben, akár a munkahelyi előmenetelben, ha önmagában sem hisz eléggé. Aztán Renee egyszer csak – miközben éppen az edzőteremben gyötri magát – leesik a spinning bicikliről és beveri a fejét…innentől kezdve pedig varázsütésre csábítónak, ellenállhatatlannak és gyönyörűnek hiszi magát. A magabiztossága és a bátorsága pedig az egekbe szökken. Megpályázza a recepciós állást a divatcégnél, bepasizik, s olyan férfiak veszik észre, akik eddig szóba sem álltak vele (vagy legalábbis ő így hiszi).

Az önbizalom még sosem volt ilyen kínos  - Újabb csalódás Amy Schumertől

Ez idáig mind nagyon rendben van, ügyes az alapötlet, a tálalás ellenben nagyon elbaltázott. A film ugyanis tele van kínos jelenetekkel, amelyeknek többsége egy pillanatra sem vicces. Ami a romantikus szálat illeti, a szokott sablonokat koptatja, a karakterfejlődés (ugyan elvben megtörténik), de nagyon erőltetetten esik le főhősünknek a tantusz. A végső tanulság pedig varázsütésre vonódik le – talán ugyanaz a varázspálca lökte le Renee-t is a spinning keróról -, de mire eljutunk odáig már annyira kínosnak érezzük az egészet, hogy szabályosan várjuk a The End feliratot. Talán a korhatár besorolás fogta vissza Schumert, talán túl hangzatos csattanót akart kierőszakolni a történetből…nem lehet tudni pontosan mi is volt a baj, de az tény, hogy a stand-up királynője ezúttal nem tudta igazán azt a vagány csajszit hozni, ami neki jól áll. A történetnek viszont egy az egyben ő a középpontja, a mellékszereplők közül egyik sem kap olyan érdemi hangsúlyt, ami kicsit javíthatná a helyzetet (Michelle Williams-et pedig ilyen semmilyen szerepre elpazarolni szerintem eléggé kár volt). A kész film pedig annak a benyomását kelti, mintha egy tanmese lenne a klasszikus „ha hiszel magadban, bármit elérhetsz” címke alapján. Ezzel sem lenne semmi probléma, hiszen ahogy az előbb említettem, nem kell minden nőnek szupermodell alkatúnak lennie ahhoz, hogy boldog legyen. A nagyobb probléma az, hogy az Abby Kohn és Marc Silverstein alkotta író-rendező duó mintha nem tudott volna elrugaszkodni a sablonos történetvezetéstől és fordulatoktól. Emiatt a végeredményt tekintve az átlagosnál is átlagosabb hatást kelt. Mondhatni: nem nagyon lehet haragudni a kész filmre, de nem is lesz maradandó élmény.

Ígéretesnek indult a Túl szexi lány, de megint azt érzem, mint Schumer korábbi filmjeinél: sok hűhó, semmiért. Jobbat tesz a komikus színésznőnek, ha nem kell a korhatár besorolásra figyelnie, hanem hagyják, hogy szárnyaljon, talán akkor nem tűnik ennyire erőltetettnek sem a végeredmény.

romantikus | vígjáték

Renee Bennett jól tudja, milyen átlagosnak lenni egy olyan világban, amelyet a génlottó nyertesei uralnak. Miután egy balesetben beveri a fejét, arra ébred, hogy valóságos... több»

1