Metamorfózis

2020.09.27 17:17 Artemisia Olvasottság: 344x

9

:::CSELEKMÉNYLEÍRÁST TARTALMAZHAT:::

Az önálló Joker eredettörténet a kritikusok aranybányája lesz, olyannyira tartalmas alkotás. Az első szembetűnő jellegzetessége, hogy nem szuperhős film. Egy mesteri pszichothrillerrel van dolgunk, Todd Phillips ugyanis megrázóan erős drámát alkotott, soha nem látott köntösben mutatva be a lelkileg meggyötört, Gotham City társadalmából kirekesztett Artur Flack Jokerré alakulását.

A film első fázisa lassan folydogál, és hosszúra nyúló expozícióban ecseteli a szegénységben élő, lecsúszott bohócként tengődő, fényes stand up komikusi pályáról álmodó Arthur megpróbáltatásait, melyeket nap mint nap elszenved. Bár Arthur első megvillanása, az első lépése az őrület útján csak a 32. percben következik be, mesteri módon Phillips az addig eltelt időt azzal tölti ki, hogy mellbevágó, nyers explicitással megmutatja a leendő bűnözőgéniusz érzékeny, esendő emberi oldalát, bonyolult személyiségét, amelyről már az első képsorokból sejthető, hogy ez az ember sokkal többre hivatott.

A másik dicséretes dolog az a zsenialitás, amivel megalapozza a születetőben lévő Joker személyiségét, és elmeséli a vidámsághoz és nevetéshez fűződő torz mániájának előzményeit. Arthur Flack a nevetés árnyékában élte az életét gyerekkorától kezdve, és anyja is azt az utat jelölte ki számára, hogy megnevettessen másokat. A nevetés egész életében körbevette, és bár ő sosem volt igazán boldog, és sosem nevetett szívből, mégis rögeszméjévé vált a vidámság.

A mű minőségét emeli a nagy Scorsese-klasszikusok előtti leplezetlen tisztelgés. Robert De Niro szerepeltetése mint talk show házigazda már önmagában egy főhajtás a legendás A komédia királya előtt. Gotham City sötét és bűnös expozíciója pedig egyértelmű utalás a Taxisofőr Scorsese-i város- és társadalomkritikájára.

A film javarészt szembemegy a Batman-univerzum minden eddigi Joker ábrázolásával, amit olyannyira lebilincselően zseniálisan csinál, hogy egyáltalán nem hagy maga után hiányérzetet. Azonban a 90. perc környékén Arthur Flack metamorfózisa befejeződik, és immár teljesen Jokerré válva lép a néző, illetve a Murray Franklin show nézői elé. Az utolsó félórában pedig egy igazi , karizmatikus Joker filmet kapunk akcióval, vérrel, kaotikus őrülettel és szikrázóan szellemes Joker bölcsességgekkel, melyeket annyira hiányoltam a film első harmadában.

Pl.:

- Tisztázzuk! Maga szerint 3 ember megölése az vicces?

- Igen. És ne tegyünk úgy, mintha nem lenne! A humor az szubjektív.

Vagy:

- Mit kapsz, ha keresztezel egy magányos elmebeteget egy társadalommal, amely semmibe veszi és hulladékként kezeli? Megmondom én, mit kapsz. Azt kapod, amit megérdemelsz! – ...és repül a golyó Murray Franklin szemei közé...

Joaquin Phoenix alakítását nem lehet eléggé méltatni, több mint tökéletes, ahogy eggyé válik a karakterrel. Szemmel láthatóan rengeteget fogyott is a szerep kedvéért. Az alakítása több mint hiteles. Szőrszálhasogatásként mindössze annyit tudnék megemlíteni, hogy ahhoz képest, hogy a film Joker megszületéséről szól, Phoenix kicsit idősnek tűnik. És a magyar szinkron Joker hangja bár jó, kicsit hamiskás a nevetős részeknél. Joaquin Phenix jobban megoldotta a feladatot eredeti nyelven. De ez semmit nem vesz el az alakításából és a film páratlan értékéből. A zenei aláfestés és az egyedi koreográfiák (pl. a lépcsőn letáncolás) pedig csak még magasabbra emelik a film már így is szinte megugorhatatlanul magas precedensét.