Amikor meghallottam, hogy készülőben van egy újabb magyar film, ami a Z generációs fiatalokról ad látleletet, s főként arról, hogyan befolyásolja az életüket a folyamatos online jelenlét, azt gondoltam: túl korai. Mert hogy itt van a Remélem legközelebb… 2018-ból, ami ugyanezt a témát járja körül. A FOMO-t látva azonban be kell vallanom, a két film tökéletesen megfér egymás mellett! Sőt, egészen más a hangulata Hartung Attila első nagyjátékfilmjének, valamint Schwechtje Mihály szintén jól sikerült alkotásának. Még a téma is más egy kicsit, hiszen a Remélem… az online anonimitás veszélyeiről szól, milyen buktatót rejthet az, hogy sokszor abban sem lehetünk biztosan, hogy azzal chatelünk, akit a profilkép sejtet, elég egy kamu profilt létrehozni és gyakorlatilag bárki lehetsz, a határ a csillagos ég. A FOMO viszont éppen az ellenkezője, ezek a srácok nem bújnak álarc mögé, sőt! Ők az online felületeken keresztül élik az életüket, minden eszement kalandot azért szeretnének megélni, hogy aztán azt megoszthassák és lehetőleg minél több like-ot begyűjtsenek. Mert ami nincs a social mediában dokumentálva, az meg se történt. Kicsit olyan ez, mintha a valós életük lenne a kulissza, a videómegosztás pedig a színpad. S közben pedig egymás (és saját határaikat) feszegetik. Vajon kinek mennyi fér bele? Az még buli, ha óra közben megiszunk egy üveg sört, vagy ha idegen csajok fenekét csipkedjük az utcán. De felmászni egy építkezési állványra vagy megerőszakolni egy magatehetetlenül fetrengő részeg lányt. Ez még belefér neked? Megéri egy jól sikerült videó, amikor az életedet veszélyezteted, s hogy tudsz elszámolni a lelkiismereteddel miután úgy közösültél valakivel, hogy az nemhogy nem egyezett bele, de még csak védekezni sem tudott ellene.
S ezt el lehetne rendezni annyival, hogy mindenki önmagáért felelős. Ne engedd el a gyerekedet egy olyan buliba, ahol ilyen dolgok történhetnek vele, ne igyál annyit, hogy bajba kerülj. De ez azért nem ilyen egyszerű. A fiatalság meghatározó része az, hogy eljárunk ezekre a házibulikra, ha ez korlátozva van a szülők által a középiskolás években, akkor majd kétszer olyan durván meg fog történni, amint kirepül a fióka a fészekből (egyetemre kerül, vagy elköltözik otthonról). Ott már végképp nincs kontroll. S még nem is beszéltünk a beilleszkedésről. Akkor vagy menő csaj/pasi, ha legalább annyira bevállalós vagy, mint az a kaszt, aki a tempót diktálja. Minden suliban van egy olyan csapat, akinek tagjaira mindenki hasonlítani akar, valamiért menőbbek a nagy átlagnál, s ezzel sokszor nem élnek, inkább visszaélnek. Ez egyébként egyáltalán nem korlátozható le egy generációra. Ugyanúgy igaz mondjuk az Y-ra is, mint a Z-re. Csak éppen utóbbinak mások az eszközei. Itt már nem arról van szó, hogy elvesztetted a fejed egy buliban, s bízol benne, hogy nem sokan látták. Másnap ugyanis simán viszontláthatod a FB-on, hogy mit műveltél, jöhet az azonnali ítélkezés, amivel vagy meg tudsz birkózni, vagy nem. De ami nekem a leginkább az agyamban motoszkált: hol vannak ilyenkor a barátok? Hogyan lehet az, hogy egy magát öntudatlanra ivó lánynak egyetlen barátnője sincs, aki mondjuk figyelne arra, hogy biztonságban van-e, ha már így alakult az este? Itt jöhetne a bezzeg a mi időnkben… De tény, hogy akármilyen jól sikerült egy buli, azért mindig odafigyeltünk egymásra. S nem volt az olyan rég. Ez talán kiveszőfélben van.
Na, kapásból csak ennyi morális kérdés ugrott be a FOMO kapcsán, s még annyi mindenről nem is beszéltünk (testkép zavar, hogyan befolyásolja a társas kapcsolatokat az elvadított és pillanatok alatt elérhető pornóipar). Hartung Attila tehát tökéletesen érezte, mi az, amiről érdemes szólnia egy ízig-vérig mai filmnek. Hogy egy ilyen témához hogyan válasszon szereplőket, hogy az ne tűnjön amatőrnek, mégis valódi legyen. Igen, a FOMO is amatőr fiatalokkal dolgozik, ami már nem számít újdonságnak, de az egyáltalán nem mindegy, hogyan irányítja „színészeit” egy rendező. (Lilla szerepében László Zsolt lánya, László Panna látható). S az se mindegy, milyen jellemábrázolást kapnak. Gergőről például első pillanatra azt gondoltuk volna, hogy egy jó fiú, aki ugyan hagyja sodródni magát az eseményekkel, de a határt azért nem lépi át. Aztán mégis. Aztán azt hisszük megbénítja a bűntudat, de azért mégis elmegy másnap is a haverokkal iszogatni, csak éppen az indok most az, hogy fel kell kutatni Lillát, aki közben eltűnt, s csak kevesen tudják, hol bujkál. Akárcsak a Remélem… esetében, a FOMO-ban is a fiataloké a főszerep, hiába vannak olyan színészek a cast-ban, mint Stohl András, Szávai Viktória vagy éppen Hajduk Károly. Ők csak asszisztálnak a sikerhez. Stohl például a tipikus gazdag apát, akinek a látszat a lényeg, az abszolút nem fér bele a tökéletes képbe, hogy a fia részeg lányokat erőszakol meg a hétvégi bulin. Vagy Hajduk cameója, aki erénycsőszként lép fel, amikor a srácok meg akarnak alázni egy hajléktalant.
És van még egy érdekes aspektusa a FOMO-nak, s ez leginkább Gergő társasága, az önmagunkat beszédes névvel illető „A falka” esetében érhető tetten. Nevezetesen az, hogy akik ilyen challenge-videókban élik ki magukat, s az okozza az örömöt, hogy minél többen lássák és lájkolják ezeket a „produkciókat”, azok magasról tesznek a következményekre és a világgal szemben is közönyösen viselkednek. A tetteik súlyát nem tudják érzékelni, a felelősségről nem akarnak tudomást venni, s amíg egyikük nem tapasztalja meg testközelből azt, hogy mások megalázása visszaüthet, addig miért is kéne ilyenekkel foglalkozni, mint a következmények? Az a lényeg, hogy ez poén nekik is, és a nézőközönségüknek is. Ilyen szempontból Gergő film alatt végbemenő jellemváltozása szembetűnő, s ezt jó is látni. Egyet kivéve, amely a végén érződik, ugyanis túlzottan leegyszerűsíti azt a felállását, ami végül kialakul Gergő és Lilla között, vagy ami végbement/végbemehetett a lány apukájában. Ugyanakkor a „csordaszellem” szimbolikus megjelenése és felbomlása kimondottan jól sikerült a végén, ezzel érzékeltetve azt, hogy a főszereplő nemcsak egy szörnyű tett elkövetője, hanem elszenvedője is: fájdalmat okozott másoknak, s a végén neki is szenvednie kell, s nem csak a lelkiismerete miatt, hanem az állítólagos „barátainak” köszönhetően. Ha valamilyen szimbolikát fel lehet fedezni a FOMO-ban, akkor az pont a záró képsorokban csúcsosodik ki: a sebek egy idő után begyógyulnak, de a heg megmarad, ezáltal sosem tűnik el nyomtalanul, így maga az esemény, legyen az egy fikciós történet a filmben, vagy egy valóságban megtörtént eset, sosem tekinthető lezártnak.
A FOMO – Megosztod és uralkodsz egy fiatalokról készült, de nem csak fiatalokhoz szóló alkotás, mely tud egy-két gyomrost bevinni nézés közben, s akárcsak Schwechtje Mihály tavalyi filmje, úgy ez is képes gondolkodásra sarkalni, s diskurzust létrehozni arról a világról, amiben a Z-generáció éli mindennapjait (legyen az nekünk akár szimpatikus, akár nem).
Gergő a tinik áloméletét éli. Bíró apja egyengeti életét, érettségi után egy amerikai egyetemen folytatja tanulmányait. Nincs azonban elmenetel búcsúbuli nélkül. Gergő... több»
Szereplők: Stohl András, Hajduk Károly, Szávai Viktória, Vincze Gábor Péter , Yorgosz Goletsas
