Összelopkodott, történet nélküli film

2021.02.06 14:27 Cs. Balázs Olvasottság: 279x

1

Adrian Langley író/rendező úgy ontja magából a filmeket – na jó, ne túlozzunk, a mozgóképes sz*rkupacokat –, mint ahogyan az a bizonyos lakodalmas kutya hányja ki magából a válogatás nélkül, két pofára összeevett ételeket. Rövidfilm (legtöbbször ebben utazik), krimi, akció, horror, vígjáték, dráma. Minden hangszeren játszik, és mindezek tetejébe természetesen mindenhez is ért ez a remek ember. Író, rendező, producer, színész, felsorolni is képtelenség azt, amiben Langley úr már kipróbálta magát. Nehezebb lenne azt összeírni, amiben nem, bár kétségtelen valahol ott kéne keresni a neki megfelelő területet, mert a film területén már körbejárt, mint a békepipa, látszólag minden eredmény nélkül.

De legnagyobb örömünkre tehetségtelenségénél csak az önbizalma nagyobb, így újfent odasz*rt a filmművészet asztalára egy kupacot, amit volt szerencsém végignézni, igaz, négy-öt nekifutás után. Nehézséget nemcsak az okozott, hogy a Butchers – címéhez méltón – olyan egyszerű és súlytalan hulladék, hogy élvezeti értéke a nullához közelít, mindemellett ráadásul nem több, mint egy ezredik, tiniket elrabló, degenerált redneck család álmosítóan unalmas története, hanem az, hogy még egy izzadságszagú, ótvar sztorit sem sikerült e köré a csattogós-lepke bonyolultságú, és másoktól összelopkodott ötlet köré odacsapni. Semmiről, de a szó szoros értelmében semmiről nem szól, csak úgy oda van b*szva a cselekmény a képernyőre, mint sz*r a falhoz.

Két erősen deviáns fószer, Oswald és Owen Watson éldegél kettesben egy erősen retkes kalyibában, és az autójukkal a környékükön lerobbant fiatalokat szedik össze, hogy módszeresen megkínozzák őket. Hát ennyi a nagy történet. Okokat még a látszat szintjén sem kíván adni a nézőnek a kreativitással igazán nem vádolható Langley író úr. Még a véletlen szintjén sem esnek le nekünk, nézőknek morzsák, eldobott szellemi fonalak, hogy mégis kik ezek a vélhetőleg beltenyészet eredményei, akik hőseinkre vadásznak.

Persze értelmes embert nem ejt kísértésbe egy ilyen súlyú film mélyebb megismerése, mert nincs is semmi mélyebb tartalom mögötte, de legalább egy tessék-lássék sztorit igenis elvárna. Hogy legalább annak az illúziója meglegyen, hogy filmet, vagy ahhoz hasonlót nézünk. A rendező becsületére szolgáljon, hogy fejezetekre szeletelte ezt a szemetet, ezzel adva némi filmes jelleget neki, de így csak több apró semmit gyártott, mert értelem így sem szorult sem az egészbe, sem a részekbe. Egyetlen értelmes momentuma a filmnek az, amikor középtávon Oswald, a degeneráltabb Watson testvér a maga félkegyelmű módján felolvassa Shakespeare-től Hamlet monológját az egyik elrabolt és megkínzott lánynak. Értelme ennek a jelenetnek sem sok van, mert roppant hihető, hogy egy ilyen egysejtű kretén két gyilkosság és megnyúzás között elmélyül az irodalomtörténetben, miközben a saját nevét sem tudja.

Mindegy is, ezen a filmen semmi, de semmi sem segíthetne, hogy egy minimális élvezeti értékkel bírjon, bár kétségtelen rendesen odapakoltak a horror-jellegnek a kínzásokkal, gyilkosságokkal, de ezek nem többek, mint máshonnan összehordott végtagok, más filmekből leesett maradékok egymásra hányva, értelem nélkül. Teljességgel felejthető és értelmetlen darab.