Nincs már messze Ausztrália

2021.10.23 18:55 Interfectorem Sabnock Olvasottság: 174x

4

Jó húsz, huszonöt évvel ezelőtt még nem (kifejezetten) néztünk ausztrál, japán, koreai filmeket. Vagy csak ritkán, és akkor sem értékeltük kifejezetten annyira, mint manapság. Most egy ausszi filmet találtam, amit kb. 3 napja volt szerencsém látni egy barátom ajánlására, és azt kell, hogy mondjam, nagy-nagy szerencsémre.

A rendező, Natalie Erika James kifejezetten ügyesen hozta tető alá a mozit. Ehhez a filmhez már kell egy bizonyos intelligencia, bölcsesség és sok-sok élettapasztalat, hogy minden kockáját tudjuk értelmezni. A képek fantasztikusak, köszönhetően az operatőrnek, Charlie Sarroffnak, aki tényleg odatette magát rendesen. Ugorjunk egy fejest a demencia, az öregedés, az elmúló idő és az Élet haláltánca közbe!

A film egy modern kamaradráma, ami horrorelemekkel dolgozik, ezt néha gyomorforgatóan és idegesítően teszi ebben a pszichológiai remekműben. A lényeg az öregedés és a velejáró dolgok, amik nem szépek és nem kellemesek. Inkább az audio hangeffektek okoznak gyomorgörcsöt, nem a jumpscare-ek, és ezt még feljebb emeli a három zseniális színészi alakítás ebben a modern kamarahorrorban. A sötét tónusú képek (néha túl sötétek) visszaköszönnek az egész film alatt, tökéletes szűrőket, color effekteket, red headeket használnak, tökéletes balanszban végig.

Nem szeretném a filmet most teljesen elmesélni az elejétől a végéig, ezt meghagynám nektek, csak súroljuk, karcoljuk meg a tetejét egy kicsit! A szereplőgárda, ami lényegében három főből áll, kitölti a teret és a műsoridőt. Edna (Robyn Nevin), az egyedülálló idős nő súlyos demenciában szenved, és egy gyönyörű őszi napon eltűnik otthonról. Csak úgy, és minden nyom nélkül. A szintén egyedülálló lánya, Kay (Emily Mortimer), aki mindig elfoglalt, csak azért látogatja meg az anyját, mert a szomszédok felhívták, hogy már napok óta nem látták.

Kay megérkezik a házba, és rémülten tapasztalja, hogy tényleg mindenféle nyom nélkül tűnt el az idős nő. A lánya, Sam (Bella Heathcote) is megérkezik, és ketten végigjárják a környéket, Edna után kutatva. Aztán amilyen hirtelen eltűnt az idős asszony, olyan gyorsan és váratlanul megjelenik a konyhában, koszosan, mocskosan, mezítláb, mintha mi sem történt volna.

Míg az anyja távol volt, Kay és a lánya, Sam is tapasztalt furcsa dolgokat, és félelmetes zajokat szinte mindenhonnan, hiszen addig, míg keresik, ott maradnak a mama házában. Persze az igazán lényeges dolgok akkor történnek, mikor a mama betoppan. Valami nagyon nem stimmel az öreglánnyal, és ez a bőrén látszik a legjobban, ráadásul a zajok felerősödnek, és szinte mindenhonnan hallatszanak, és már nemcsak éjszakánként. A ház is elkezd korhadni, rohadni, szó szerint rohamosan öregszik. A falakból fura szagok jönnek elő, a három nő pedig a saját módján reagál a hallottakra és látottakra.

Hogy hol van maga a gonosz? A házban vagy a fejekben? Netalán mind a kettőben? Az író és rendező, Natalie Erika James első filmje, és mindenféleképpen lenyűgöző, főleg emiatt. Látszik a tudás és az elhivatottság, plusz érződik a szakmaiság minden képkockán. A dementálódó nagymama, a zaklatott, fáradt és kiégett anyuka, akinek ott van az örökké lázadó lánya, nagyszerű lehetőségeket hoz ki a mozi egészéből.

A film címe az Ereklyék, ami egyébként arra is utal, hogy mindannyian halandók vagyunk, esendők, és a halálunk a születésünkkor kezdődik el. Erre utal a rothadás, a túlvilági hangok, zajok és a test átváltozása. Kemény, agyig hatoló horror, ami nem mindennapi élményeket okoz a látványvilágával, a megsemmisülés szép és művészi bemutatásával. Tökéletes mestermunka, a félelemfaktor totál felcsavarva. Ennyi. A másfél óra megmutatja nekünk azt az utat, amit nem biztos, hogy látni szeretnénk...

Úgy álltam fel kedvenc fotelemből, hogy ezt még emésztenem kell, de nem is kicsit, és nem is kevés ideig. Csillagos ötös, kisebb hibái ellenére is. Várom Natalie Erika James következő filmjét.