2020.10.28 21:01 szf Olvasottság: 1363x
6

Hatalomjátszma

Szombaton néztem meg, és azóta is sokat gondolok rá. Elég beteg darab, de eszméletlen társadalomkritika fogalmazódik meg benne. Ha mindenki csak annyit venne el, amennyit muszáj, maradna (szinte) mindenkinek. Sajátos köntösbe bújtatva mesélte ezt el nekünk A platform, de az élet rengeteg területére ráhúzva is elmondható ez az emberekről mindennapjainkban.

Engem végig lekötött, noha nem lángoló autókból lövöldöző bohóckutyák gyilkolták benne egymást, de a párbeszédek is lebilincselőek voltak, és a mögöttes tartalom eszméletlen. Elég tehetetlen helyzetbe kerültek a Gödör lakói, hiszen ebben a függőleges börtönben csak a szobatársaddal kommunikálhatsz, mivel, aki fölötted van, nem beszél veled, aki pedig alattad, azzal te nem beszélsz, mert alattad van. Érdekes kis hatalomjátszma, én azt vártam az elején, hogy a viselkedésük, vagy más kitétel alapján osztják a lakókat a különböző szintekre, de ez teljesen random, ami még jobban kiélezi a helyzetet. Az egyik hónapban még az első szinten lakmározol a jobbnál jobb ételekből, a következőben pedig a semmiből a kétszázadikra kerülsz, és a szobatársad lesz a vacsora. Nagyon jól tükrözi az élet kiszámíthatatlanságát.

Hatalomjátszma

Amiért négy csillagot adok neki, az a vége. Egyszerűen nem tudom mire vélni, kicsit olyan benyomást keltett, mintha nem lett volna idejük befejezni, ezért csak úgy abbahagyták volna. A film színvonalához képest sokkal többet vártam. Egyébként jók a színészek, eredeti nyelvén is nagyon élvezetes, és akár meg is nézném még egyszer, ha kevésbé lenne gusztustalan.

81 A platform  (2019)

horror | sci-fi | thriller

A jövő börtönében a rabokat igencsak különös módon helyezik el: függőlegesen, amely a legtöbbek számára a valóságossá vált pokolt jelenti. több»

6