Több témát is kell érinteni mélyebben, ha beszélni szeretnénk a Jane Austines Emma legfrissebb, 2020-as filmadaptációjáról.
(1) Rögtön az első felmerülő kérdés, kell-e egy még újabb feldolgozás a műből. Azt gondolom, minden kornak, generációnak megvan az igénye, hogy legyen „saját”, modernül friss értelmezése egy-egy régebben született műnek. Amíg van pénz, van erre vevő közönség, addig mindig lesz ilyen. És a produktum sikerét ugyanúgy az idő fogja eldönteni, nem például a jellemzően/előrevetíthetően vitriolos kritikusok.
Persze ellenérvként ilyenkor elő szokott kerülni, hogy Hollywood meg egyéb filmgyártó szcénák egyre fantáziátlanabbak, már csak a régi, biztos sikerreceptekből szeretnek élni. Azonban nem mindegy, hogy (a) valami erőltetett sci-fi még erőltetettebb, teszem azt, ötödik része készül-e elő, avagy (b) egy aktuális feldolgozása egy régebbi műnek. Mindkettő sikerülhet rosszul és/vagy alantas pénzindokkal meglovagolt motivációval, de az utóbbi (aktuális feldolgozás) valahol nehezebb, hiszen meg kell haladnia a korábbi verziókat is valamilyen („etaloni”) értelemben, azaz nagyobb a kihívás.
(2) Nem mindegy, hogy (a) korhű, autentikus célú-e a feldolgozás, avagy (b) modernre (át)hangszerelt. Előbbi (a) esetnek is van létjogosultsága. Hiszen komolyzenét ideidézve hiába népszerű mű pl. Vivaldi Négy évszakja, mindig találhatnak benne az előadók valami megmutatható újat, érdekeset, de ha ilyen nincs is, vizuális filmes kiegészítéssel, jobb felvételen, jobb hangszereken, jobb mikrofonokkal jobban szólhat a kor modern nézőjéhez/hallgatójához, mint mondjuk egy 100 éves felvételen.
Az utóbbi (b) esetnek meg pláne van létjogosultsága, hiszen egy univerzális téma többféle kontextusba ágyazható. Mindkettő feldolgozási módnak vannak barátai éppúgy, mint ellenségei, míg a magam részéről mindkettőt szeretem, alapból tudok nekik bizalmat szavazni. Feltéve, ha jó a végeredmény: értsd, van aktuális, méltányolható mondandó, üzenet, formai nyelvi megjelenés stb. Az Emma esetében mindkétféle előzmény rendelkezésre áll, hiszen van kosztümös feldolgozás bőven (1960, 1972, 1996-ból kettő is), és van modern megközelítés is, lásd Spinédzserek.
(3) A fentiek tükrében tehát a 2020-as megjelenésű Emmában kapunk egy full kosztümös, autentikus igényű verziót, így rögtön megnézhetjük, miben új, miben modern/aktuális, mit kapunk a filmtől a figyelmünkért cserébe.
- Parádés kiállítást, vizuális orgia+orgazmus keretében. Pazar környezetet pazar fényképezéssel. Ha nincs hang, ha nincs szereplő, már csak ettől is el tudhat lazulni az erre fogékony néző.
- Egészen szenzációs klasszicizáló filmmuzsikát, ami egyszerre lélekmelengető, ötletes, filmhez passzoló, filmet erősítő. Vannak benne modern, aktuálisan a filmhez komponált részek, és vannak nagyon kiválóan megválasztott Haydn–Mozart–Beethoven betétek is. (A full OST nagyságrendileg 60 perces, érdemes lehet külön is meghallgatni egyben.)
- Permanens humort. Ami nem fenékcsapkodós, habos torta pofán vágós, hanem a lehető legleheletfinomabb, sokszor csak pillanatba(!) sűrített humor. Néha csupán egy-egy grimasz, egy-egy finom verbális poént követő előremeredő nézés. Én legalábbis nagyon sokat kacagtam a filmen, és pont ettől volt pozitív a modern/aktuális élményem a film kapcsán.
- Egyenetlen színvonalú, üresjáratokat generáló dialógusokat, ráadásul a játékidőt durván megterhelő 126 percben. Bizony-bizony, egy kis húzás ráfért volna a filmre: a külcsín mindent nem tud eladni, mindent nem helyettesíthet.
- Rendkívül érdekes castingot. A főszereplő Emmára előzetesen kvázi ráégett a Vezércsel Netflix-sorozat sakkzsenijének főszerepe. Ehhez képest kiválóan hozta a figurát, sok apró finom megoldással. Nekem külön tetszett, ahogy villogtatta a szemét, jelezve társadalmi státuszát, a hierarchiában elfoglalt előkelő helyét, mondandójának súlyát. Azonnal elhittem neki, hogy élet-halál „ura” azon a vidéken. Ezt a szintet más nem is tudhatja „brutálisabban” hozni (szerintem).
Nagyon érdekes volt látni a Sex Education (Szexoktatás) sorozat két főszereplőjét is (Adam, Lilly). Előzetesen nem hittem volna, hogy a konnotáció nem fog bezavarni, de mindketten sikeresen tudták „teleportálni” magukat az Austini korba (Lilly talán kicsit meggyőzőbben és főleg derűsebben, humorosabban; mondjuk a szerepe is predesztinálta erre valamiképpen).
A magam részéről én csak azért nem adtam maximális pontszámot a filmnek, mert voltak benne álmosító üresjáratok, amiket ki lehetett volna vágni. Ha 10 milla dolláros a budget, az nem azt jelenti, hogy a játékidőt feltétlen meg kell nyújtani, hogy minden cent el legyen rendesen költve.
70 Emma (2020)
Hogyan találd meg életed szerelmét? Miként lehetsz boldog? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Jane Austen egyik legismertebb és legsikeresebb regényének filmadaptációja. Emma... több»
Szereplők: Bill Nighy, Anya Taylor-Joy, Mia Goth, Rupert Graves, Johnny Flynn
