A Trollok, a skandináv mitológia óriásai az utóbbi években, évtizedekben gyakran felbukkantak a fantasy filmek mellékszereplőiként (pl. A Gyűrűk Ura-, vagy a Harry Potter-filmek), viszont önálló szörnyfilmben még nemigen kaptak szerepet ezek a hatalmas lények (leszámítva talán André Øvredal 2010-es A Trollvadászát, ami azonban koncepcióját és üzenetét tekintve is eltér a hagyományos kaiju-filmektől).
Ezen hiányosságot igyekezett bepótolni a norvég származású, Hollywood-ban is megfordult Roar Uthaug jelen alkotással. Munkája azonban korántsem lett tökéletes, sőt a Troll talán több kivetnivalót hagy maga után, mint amennyi erőssége van.
Az alapsztoriban bőven van potenciál : az expozícióban szemet gyönyörködtető norvég hegyvidéken járunk, ahol megismerkedünk a Trollok egyik bájos népmeséjével, miszerint egy balul végződő Troll lakodalom során 13 Troll annyira lerészegedett, hogy nem vonult időben fedezékben a felkelő Nap sugarai elől. Így kővé váltak és most az ő testük alkotja a fenséges Dovre-hegység csúcsait.
20 évet ugrunk az időben, a mesét kétkedve hallgató kislányból paleontológus lett, a Dovre-hegységben pedig éppen egy új vasútvonal építése zajlik. Egy, a hegy gyomrában végzett robbantás után viszont megmagyarázhatatlan események történnek, amire a kormány is felfigyel és felkéri szakértőnek a paleontológus Nora-t.
Az ígéretes kezdés pedig innentől elkezd szétesni és átcsap egy stabil B-kategóriába, sőt a lény észlelését követő katonai felderítés erősen hajaz az Asylum Zs-filmjeinek nevetséges katonásdijára. Itt vannak a hatalmas lábnyomok, itt vannak az örök szkeptikus tudósok, akik még azután is hisztérikusan kacagva ujjal mutogatnak arra, aki a "Troll" szót ki meri ejteni, hogy saját szemükkel látták a lényt, a minden mozgó célpontra szemrebbenés nélkül tűzparancsot osztogató elnökasszony, az önérzetes katona, a hekkerlány vagy a bogaras tudós, akit mindenki őrültnek tart, de végül mindenben igaza lesz.
A karakterekre tehát úgyszolván kár a szót pazarolni, hiszen egytől egyig sablonkarakterek, talán Nora-ban van 1 bitnél több, de ő is nagyon vékonyan megírt karakter.
Az akciójelenetek a zsánerben megszokott " úgysem hatnak rá a fegyvereink, de azért támadjunk rá újra és újra " -panelre épülnek, mindössze egy ponton - a harangokat szállító helikoptereknél - villant valami eredetit.
Nora és Tobias apa-lánya kapcsolata hivatott a drámát szolgáltatni, azonban nincs eléggé kibontva a száluk ahhoz, hogy releváns mondanivalóval szolgálhasson, és néhol elég dilettáns is a viszonyuk (pl. Nora azt próbálja kitalálni, hogy hogyan állítsák meg a Trollt, mégis minden alkalommal letorkolja az apját, ha az a Trollokról kezd beszélni, mondván tündérmese az egész !?).
A párbeszédek egyszerűen fájdalmasak, mintha tényleg az Asylum-filmekből lettek volna importálva.
Ami tényleg érdeme a filmnek az a látványa, a kristálytiszta norvég táj természeti szépsége, ami kiváló operatőri munkával és fényképezéssel párosul. A Troll megjelenítése sem rossz, jó irány volt, hogy a készítők minél természetközelibb, naturálisabb megjelenítésre törekedtek a mohával és avarral benőtt sziklatest megtervezése közben, bár a lény arcvonásain még dolgozhattak volna picit többet, de összességében jó lett és remekül beillik a film helyszíneibe, tájaiba.
Roar Uthaug tehát temérdek sok lehetőséget, potenciált hagyott veszendőbe menni, ezenkívül elmulasztotta kijátszani a kezében lévő fő adut, aminek a Troll sava-borsát kellett volna adni : nem használta megfelelően a skandináv floklórt és mitológiai elemeket, ezeket nem építette bele eléggé a cselekménybe, csak érintőlegesen említ ezt-azt (pl.egy mondatban letudja, hogy a Trollok megérzik a keresztényvért, a harangok is csak egyszer tűnnek fel és tesz egy-két homályos utalást a Peer Gynt-re). A társadalomkritikát sem használja olyan ügyesen, mint André Øverdal tette A Trollvadászban, és a film üzenete is csak olyan tessék-lássék módon lett odabiggyesztve a végére : vonjuk le azt a tanulságot , hogy az ember ökológiai lábnyoma egyre nagyobb károkat okoz, mert mi mást is vonhatnánk még le?
66 Troll (2022)
akció | fantasy | kaland | sci-fi
A Dovre-hegység mélyén valami gigantikus lény ébred fel ezer évnyi fogság után. A lény mindent elpusztít, ami az útjába kerül, és Oslo felé közeledik. több»
Szereplők: Ine Marie Wilmann, Fridtjov Såheim, Dennis Storhøi, Anneke von der Lippe, Mads Sjøgård Pettersen
