2019.02.26 21:28 Márton Olvasottság: <100x
1

Az 1989-ben bemutatott Veszett zsaru című slasher (trash) horrorfilm számomra teljesen ismeretlen volt, majd nem olyan rég, volt szerencsém megtekinteni azt és ha nem is voltam megelégedve a látottakkal, de a kíváncsiságomat valahogy mindig piszkálta a négy évvel később érkező folytatása, ezért gondoltam épp itt lenne az ideje, hogy a kíváncsiságomat kielégítsem vele és hogy eldöntsem, hogy jobban e sikerült a folytatása, mint az elődje! Egyetlen információm volt a megtekintése előtt a folytatásáról, miszerint az, hogy az itthoni bemutatóját nagyon megvágták, főleg a véres jelenetei sokasága miatt, mondjuk ez már alapból felkeltette az érdeklődésemet, hisz amennyire emlékszem még az első részből, pont hogy elég kevés gore jelenetet kaptunk (bár nem emiatt volt számomra rossz az első része)!

Nos ez az információ teljes mértékben helytálló volt ennél a filmnél, mert tényleg nagyon meg lett vágva (amit teljes mértékben nem értek, mert hát pont hogy a 90-es évek slasher horrorjaira volt igenis jellemző a sok véres jelenetet ábrázolása), de nem is ezzel volt a legnagyobb gondom e téren, hanem sokkal inkább a vágás minőségével! Elképesztő amatőr munka volt, nem szeretnék példákat kiemelni a filmből, de ha valaki veszi a bátorságot és megtekinti eme "remekművet", annak bizonyára szintén fel fog ez a fajta negatívuma tűnni! Mivel jómagam egyáltalán nem voltam megelégedve az első részével, ezért itt már egy percnyi elvárásom sem volt a filmmel kapcsolatban, viszont azon meglepődtem, hogy azért valamilyen szinten felfedezhető egyfajta minőségugrás itt (bár az első rész fényében, ez tényleg nem volt nehéz kivitelezni)!

Kezdeném a film pozitívumaival, mert abból jóval kevesebb van! Számomra nem nagyon tetszett az első részből az, hogy az örült rendőr igencsak kevés játékidőt kap, pedig még valami beteg humorforrás is megtalálható volt a beszólásaiban! Na itt ez szinte pont az ellentéte lett, hisz igencsak jelentős mennyiséget tölt az ügyeletes gonoszunk a képernyőn és a beteg humora, sokkal erősebb is lett mint az elődjénél! Szintén a pozitívumok közé sorolnám, hogy itt legalább egy kicsit jobbak lettek a karakterek (vagyis legalább nem tudtam előre kitalálni az elhalálozási sorrendjeiket és talán még egy kicsit, sikerült is meglepniük a végeredménnyel) bár ettől még szinte majdnem ugyanolyan pocsék színészi alakításokat láthatunk itt is! A története sem lett sokkal jobb, de szintén talán egy apró fokkal izgalmasabb lett!

Mindezek mellett elképesztő otrombaságok találhatóak a filmben, amik alaposan lerontja az élvezeti szintjét, de szerintem jobban muzsikált azért ez a rész!

dráma | horror | thriller

Joe Vickers örült rendőrtiszt visszatér hogy egyedi és véres büntetéseit ezúttal egy nagyváros toronyházában épp legénybúcsút tartó alkalmazottain gyakorolhassa!

1