Már gyermekkoromban is kimondottan kedveltem a horrorfilmeket, és ez mit sem változott az elmúlt több mint negyedévszázad alatt. Jelen filmünkkel, az Egyedül a sötétbenkal is még gyermekfejjel találkoztam először, és mivel szinte semmire nem emlékeztem már belőle (kivétel talán a bébiszitter halála), gondoltam, épp itt lenne az ideje, hogy újranézzem. Magyarországon még azokon a bizonyos sárga videokazettákon jelent meg a Vico forgalmazásában.
Az első dolog, amit érdemes megemlíteni, hogy egészen nagy nevű színészeket tudtak összeverbuválni a forgatásra. Van itt egy Jack Palance (1920–2006), egy Martin Landau (1928–2017) és ráadásként köszönthetjük még Donald Pleasence-t (1919–1995) is, szóval karakteres és ismert színészekből nem volt hiány. Egy másik érdekesség a filmmel kapcsolatban, hogy ez volt a New Line Cinema első horrorfilmje, aminek a későbbiekben igencsak ismert horrorfilmeket köszönhetünk. A rendezéséért pedig egy bizonyos Jack Sholder felelt, akinek igaz, még nem volt nagy tapasztalata e téren (hisz ezelőtt csupán egy rövidfilmet rendezett, és az egész estés filmek palettáján ezzel a filmmel mutatkozott be), viszont a későbbiekben ő vezényelhette le a Rémálom az Elm utcában második részét (1985).
Történetileg nem mondanám rossznak a filmet, bár azért hagy némi kivetnivalót, bár lehetséges, hogy ez az eltelt időnek köszönhető, hisz hol tudnánk elképzelni a mai világban azt, hogy egy elmegyógyintézet azon részét, ahol a legveszélyesebb őrülteket tartják, csak az áram segítségével különítik el a többi mentális betegtől, vagy akár a külvilágtól.
Az Egyedül a sötétben slasher horrorként van számon tartva, viszont számomra több minden hiányzott belőle, vagy inkább írhatnám úgyis, hogy kissé máshogy közelíti meg eme rétegműfajt. Igaz, megtalálhatók benne azon sztereotípiák, amiket a horror mint műfaj (főleg a 80-as és 90-es évek felé) szinte már kőbe vésett (ha szeretkezel, meghalsz, ha fekete vagy, meghalsz), de azért a hosszasan bemutatott bevezető számomra szokatlan volt, főleg abban a tekintetben, hogy itt még vajmi kevés izgalomban lesz részünk. Vagyis hát, azt kell hogy írjam, sajnos a későbbiek során sem fogjuk a körmünket rágni az izgalmak tekintetében, sokkal inkább írnám azt, hogy a filmnek lesznek jó és rossz pillanatai e téren.
Az viszont dicsérendő, hogy a legfontosabb karakterek egytől-egyig hozták a minőségi színjátszást, és tulajdonképpen egy idegesítő karaktert sem tartalmaz a film. A története megfogalmaz némi fajta társadalomkritikát is, amit főleg Donald Pleasence karaktere próbál minél jobban belesulykolni a sztoriba és a nézőjébe egyaránt (szerintem kissé feleslegesen).
Ami miatt számomra csalódás volt a film, az a nem túl feszült atmoszférája, a minimális vér és brutalitás alkalmazása, és az elpuskázott befejezés, amiből sokkal, de sokkal több mindent is ki lehetett volna hozni. Hiába társultak mindehhez jó színészi alakítások, számomra ez így kevésnek bizonyult.
70 Egyedül a sötétben (1982)
Négy elmegyógyintézeti beteg kihasználja az áramszünetet és megszöknek az intézetből. Nem érik be ennyivel, ugyanis megtámadják orvosuk lakóhelyét. több»
Szereplők: Martin Landau, Donald Pleasence, Jack Palance, Dwight Schultz, Lin Shaye
