Gigor Attila unikális szerzői filmje egy módfelett izgalmas és csavaros krimi, amely szakít a hagyományos filmes technikákkal és kiszámítható dramaturgiával. Hallatlanul kreatív eszközökkel fűszerezi meg a művét a rendező, valami egészen újszerű szösszenetnek leszünk tanúi. Az új évezred trendjeivel merőben szembe megy, fényes csillagként ragyog ki a 2000-es évek, jellemzően pocsék magyar filmjeinek posványából. Egyszerűen öröm nézni.
Malkáv Tibor egy boncmester. Igazán különc figura: egy békés mamlasz, enyhe pszichopátiára utaló tünetegyüttessel. A szociális érzékek terén meglehetősen gyéren teljesít. Unalmasan, főként a munkájába temetkezve tengeti az életét. Rendhagyó kapcsolatban áll egy nővel, aki ugyancsak elég különös szerzet. Egyetlen rokona haldokló édesanyja, akit nem akar elveszíteni, viszont a szükséges gyógykezelés több millió forintban kerül. De mit ad Isten, egyszer csak megjelenik a beszédes nevű Küklopsz (fél szemére vak), és egy visszautasíthatatlan ajánlatot kínál fel Tibornak: gyilkoljon meg egy idegent, cserébe pedig megkapja a pénzt, amire szüksége van. Tibor meglepően gyorsan belemegy az üzletbe, és meg is történik a gyilkosság. Azonban, ahogy az ilyenkor lenni szokott, van egy kis csavar a történetben: kiderül, hogy a lemészárolt idegen közel sem volt annyira idegen Malkáv Tibor számára. A boncmester értetlenül áll a fejlemények előtt, így elkezd nyomozni, de mindeközben őutána is nyomoznak. A nyomokból pedig egy szerteágazó összeesküvés rajzolódik ki.
A nyomozó számtalan szempontból üdítő színfolt a magyar mozgóképek tömegében. Nem egy unalmas, hazug történelmi dráma, nem egy végtelenül igénytelen éneklős-szerelmes komédia és nem egy szánalmasan kínos burleszk, hanem egy egyszerű, mezei krimi-thriller, annak minden erényével. Fordulatokkal teli forgatókönyvvel operál, a szereplők sorsa kiszámíthatatlan, és cselekedeteik épp oly váratlanok, mint a való életben. Itt nem a homloka mértani közepébe kapja az áldozat a pisztolygolyót, hanem valahova az arca közepébe. Itt senki sem csak jó, vagy csak rossz, nincsenek szélsőséges karakterek. Gigor Attila teljesen mellőzi a megszokott filmes kliséket, és végig a valóságból merít. A filmről csupán egyetlen negatívum mondható el: túl rövid.
Anger Zsolt a filmes közegekben már régóta ismert színész volt, ám a mainstream fővonalába valószínűleg az Aranyélet Hollósy Endréjeként került be. Ha összehasonlítjuk a két karaktert (elég csak a fizimiskájukat), nem biztos, hogy sokan felismerik Zsoltot A nyomozóban – itt kövér, kopasz és mindig bambul (hasonlóan néz ki A szalontüdő című fantasztikus rövidfilmben, ami kötelezően ajánlott kategória). Nem vagyok hatalmas színi szakértő, de abban biztos vagyok, hogy Malkáv Tibort így megszemélyesíteni, ahogy Anger Zsolt tette, semmi más nem lehet, csak a színjátszás csúcsa.
Aki még szintén kiemelkedő, az a Küklopszot játszó Zágoni Zsolt, akit én eddig még soha, sehol nem láttam. Utánanéztem, de az életművében ezen a filmen kívül más ismertebb alkotást nem találtam, maximum kisebb sorozatszerepeket. Furcsa, mert szédületes hangorgánuma és a csontig hatoló, pszichopata tekintete a legnagyobbak közé emelhetné.
Mind kritikailag, mind szakmailag sikeres filmről beszélünk, a 39. Magyar Filmszemlén 3 díjat is elhozott, köztük a legjobb forgatókönyv díját is (mint az köztudott, a magyar alkotók igen nagyra értékelik a Filmszemlét és az ott kiosztott díjakat). Mindenki érezte, hogy itt valami újjal találkozott. Gigor Attila azonban nem bizonyult annyira termékeny rendezőnek, egész estés filmet nem igazán készített A nyomozó után. A Terápia című sorozatot említhetjük meg, mint nagyobb produkciót a rendezései közül. Reméljük, ami késik, nem múlik, és hamarosan előrukkol egy újabb vérfagyasztó filmmel.
U.i.: Kíváncsi vagyok (és szerintem nem vagyok egyedül), hogy a paradicsom-kóla kombó melyik elvetemült stábtag ötlete volt. Én még nem mertem kipróbálni. Írjon, aki igen!
