2020.10.01 15:22 Kóborló Olvasottság: <100x
2

Borzalmas gumiszörny a pincében

Oh, azok a csodálatos, az 50-es és 60-as években készített, földönkívüli létformákat bemutató szörnymozik. Bár nem volt szerencsém sokukhoz, de azért még én is láttam egy-két alkotást ezek közül (bár szinte alig emlékszem ezekre). Na már most, jelen filmünk készítői elsősorban eme alkotásokat vették alapul, hogy elkészítsék szinte nevetséges összegből (25 000 dollárból) a The Deadly Spawn című horrorfilmet, ami egy sok-sok hibával tarkított horror lett, de egyáltalán nem mondható rá, hogy megbotránkoztatóan rosszra sikeredett volna.

Kevés olyan gyors történetvezetésű filmhez volt eddig szerencsém, mint eme produkció. Itt már az első percnél szinte a néző arcába nyomják a készítők, hogy mire számíthatunk majd a további 80 percben. Bizonyára lesznek olyan nézők, akiket ez talán zavarhat, hisz a filmnek egyáltalán nem adják meg az ívét (legalábbis az első negyedórában semmiképp), utána persze egy kissé azért visszavesznek a tempóból.

Borzalmas gumiszörny a pincében

A filmen maximálisan érződik az alacsony költségvetés, hisz szinte az egész történet egy házban játszódik. Nevesebb vagy ismertebb szereplőt ne is keressünk, bár ettől függetlenül egész tűrhető minőségben kapunk színészi alakításokat, de talán csak azért, mert – legalábbis én azt éreztem – nem a színészeken van a fő fókusz, hanem eme csupa száj és csupa fog gumiszörnyön (ami azért egész hatásosra sikeredett, bár nem hinném, hogy álmatlan éjszakáim lesznek a megtekintése után)!

Viszont azt mindenképp meg kell említeni, hogy a hatásos szörnyünkön kívül kapunk szép számmal áldozatokat is, akiket elég különböző módon fogyaszt el csupa fog lényünk, bár mindannyiukat igencsak véresen. Na igen, a vérrel nem spóroltak semmit, hisz bőségesen lesz részünk benne. A lényen totálisan látszik, hogy gumiból van, de (uram, bocsáss meg) én még mindig jobban kedvelem ezeket a megvalósításokat, mint az ultra béna CGI technikát (bár itt a CGI technika megszületése előtt lehetünk úgy nagyjából 20 évvel).

Talán a film egyedüli nagy hibája, hogy a legtöbb karakter totál életidegenül viselkedik még úgy is, hogy a színészi játékukkal nincs különösebb gond; így viszont egy percig sem tudtam sem együttérezni velük a cselekedeteikben, sem pedig izgulni értük. A film befejezése pedig annyira abszurd, hogy én csak vigyorogtam rajta. Mindezen hibái ellenére akik kedvelik az old school szörnyfilmeket, tehetnek egy próbát vele.

horror | sci-fi

Egy földönkívüli, aki egy meteorral érkezett a földre, beköltözik egy házba és hamarosan emberekkel csillapítja étvágyát. több»

2