Mert a Pokol bennünk van, ugye?
Vagy nem értesz vele egyet?
Na, nézzünk csak utána!
Fabrice Du Welz, Romain Protat és Benoit Debie filmje.
Mi a felállás?
Marc Stevens (Laurent Lucas) előadóművész, aki azzal keresi a kenyerét, hogy kissé ironikusan az öregek otthonában énekelget meg táncol, hogy szórakoztassa a kiéhezett hölgyeket.
A romantikus dalokra igencsak óriási a kereslet, és a sármos, jóképű férfi hatalmas népszerűségnek örvend, mindenki megpróbálja megkörnyékezni őt, legyen az éppen korabeli, vagy épp szinte kétszer idősebb.
Mivel gyorsan közeleg a karácsony, így ennek kimondottan örül, hiszen így sokkal nagyobb bevételre számíthat, ezért hamarabb elindul, hogy folytassa az ünnepi fellépéseit.
Azonban egy erdő kellős közepén, valahol a senki földjén eltéved, és segítséget próbál kérni.
Ráadásul egy nagyon fura alakra, egy Boris nevű férfira (Jean-Luc Couchard) bukkan, aki a kutyáját keresi, és erre iszonyatosan rá van fixálva, így túl sok értelmeset nem tud belőle kiszedni, viszont egy közeli fogadóig eldöcög azért, ahol meleg fogadtatásra és éjjeli szállásra talál, hatalmas szerencséjére. Másnap aztán újbóli erővel szeretne útjára indulni, de sajnos a kocsija nem osztja a véleményét, így kénytelen-kelletlen kényszerpihenőt beiktatni a turnéja kellős közepén.
Aztán a környéken sétálgatva gyomorforgató látvány fogadja, és kezdi megérteni, miért mondta neki a fogadós, hogy ne mászkáljon be a közeli faluba, mert azok az emberek nagyon mások, finoman szólva, nem művészek, mint ők ketten.
A szituáció kezd egyre őrültebbé és bizarrabbá válni, pláne, hogy vendéglátója nem csak a humorával próbálja meg marasztalni őt, hanem mindent megtesz annak érdekében, hogy ne tudjon nekivágni a hazaútnak.
Természetesen a film egy pontján aztán kiderül, hogy mi is folyik a háttérben, ki a pszichopata, ki a mániákus, kinek milyen félelmetes defektusa van, és nemsokára elérkezik a várva várt csúcspont, melynek útjára rálépett a főszereplőnk akkor, amikor úgy döntött, hogy rossz irányba tér le.
Klasszikus történet is lehetne ez alapján, csak ugye ott van az a bizonyos francia „durvulás”.
Már a kritikám elején említett ominózus megbotránkoztató jelenet csupán egy gyenge felvezetése annak, amire számíthatunk, ha igazán beindul a Calvaire.
Fabrice Du Welz filmje igazán különleges és bevállalós a maga nemében.
Nem csak a horrorkedvelők fogják kedvelni és borzongani alatta, hanem azok is, akik a groteszk és kissé perverz témákon sem botránkoznak meg.
Tabuk nélkül enged betekintést egy olyan világba, amely az amerikai és ázsiai rendezőknél már megszokott, de a Calvaire-hez képest kispályásnak bizonyulnak.
Hiába, valljuk be, a franciák, azok bizony értenek a műfajhoz.
Annál is inkább, mert igen erős belga behatása is van a filmnek, amely bizony teljesen új élmények irányába kalauzol el bennünket, mint ahogy az elején már utaltam rá, és abszolúte nem biztos, hogy elsőre végig tudjátok nézni az alkotást.
A rendezőre egyébként ez alapján szerintem érdemes odafigyelni, bár sok filmet még nem csinált, de talán pont emiatt könnyebb őt beérnünk.
A Calvaire egy rémisztő utazás a lelkünk egy olyan sötét részére, mely megmutatja, amire nem vagyunk kíváncsiak az emberekkel kapcsolatban. Mennyire groteszk, undorító, borzalmas és perverz vágyak képesek a szívünk mélyén szunnyadni, amiről sejtésünk sincs, milyen beteges gondolatok szabadulnak fel, ha a világtól teljesen elzárva élünk, és nem is kicsit bekattanunk.
A film egy adott pontján látható egy jelenet, amelyet már korábban láttam, és akkor tényleg nem igazán tudtam hova tenni, csak az volt egyértelmű, hogy felkavaró, twisted, szürreális és riasztó.
Ha elérkeztek ehhez az ominózus kocsmai részhez, mindenképpen gondoljatok rám, és fogalmazzátok meg magatokban, mit is éreztetek ott.
Hol is van a Pokol?
Nálam ez a film 82%, és négy csillag.
63 Pokoljárás (2004)
Marc, egy utazó előadóművész éppen hazafelé tart karácsonyra, amikor furgonja tönkremegy egy kisváros közepén, amelyet furcsa alakok laknak.
Szereplők: Laurent Lucas, Brigitte Lahaie, Philippe Nahon, Jackie Berroyer, Gigi Coursigny
Már egy ideje figyelem az értékeléseidet, hozzászólásaidat. Azt kell mondjam, elismerésre méltó véleményeket fogalmazol meg. Ahogy látom, te átlátod a filmet úgy egészében.