Talán nem is olyan őrült. Ám a mostani terápia meglehetősen rizikósra sikeredik. Régen láttam a filmet. Teljesen ki is esett, hogy ez nem éppen vígjáték, mivel egy erős bűnügyi szál is megjelenik. Ezért jó újranézni a filmeket, mert az ilyen kezdődő demenciával létező néző - mint én - egy csillaggal többet tud rá adni.
Hirdetés
A film eleje talán unalmasnak hat, de fontos bevezetése a karakterépítésnek, mely folyamatosan átszövi a filmet. Ezt is csak most vettem ám észre. Rendezőnk odafigyelt a részletekre, és ez tetszik. Vakarhatom a fejem, hogy könnyed filmről van-e szó vagy sem. Amikor régen láttam, talán könnyed kategóriába soroltam, de emiatt átsiklottam a részleteken. Ami nem tetszett, hogy a film maga hosszúnak tűnik és érezni is. Pár jelenetet meg lehetett volna kurtítani, továbbá pár poénnal nyakon önteni. De csak annyira, hogy a komolyabb szálakat agyon ne csapja. Ezek a karakterek rendesen be lettek dobva a mélyvízbe a nézővel együtt. Talán tényleg ez lehet a megfelelő terápia? A valóságba történő csukafejes?
Michael Keaton számomra nem az a kifejezetten komikus figura. Valamiért mindig a "Batman" ugrik be. Igen, a Tim Burton-rendezte 89-es. "- Kicsoda maga? - A Denevérember!" Ahogy a filmben és az előzetésében is milliószor láthattuk és hallhattuk. Az alapértelmezett Batman-film. A legjobb. De ő nem egy kiköpött szuperhőskarakter. Az sem. Ide egy vagány, becsavarodott alak kellett. Kipipálva. (Na jó, Utólag átgondolva azért minden szerep jól áll neki, de csak egy kicsit.) Christopher Lloyd profi. Hibátlan alakítása az érzelmeit palástoló, rendmánias, pedáns karakterével utolérhetetlen. Olyan szinten benne van a szerepben, hogy a nézőben egy szemernyi kétely sincs, hogy ennek az alaknak ez az alaphabitusa. A metakommunikációja is tökéletes.
És itt a fő kedvencem, Peter Boyle. Sokoldalú színész. Mindig nagyon fura, ha olyan emberről kell írnom, aki már nincs közöttünk. Erre van egy egyszerű szabályom. Jelen időben írok róla. Nem kevés filmje van. Nekem rengeteg kedvencem van tőle: "Ágyúgolyó futam 3. - Sebességzóna", "Add meg magad", "Aludj csak, én álmodom", "Vörös zsaru". Mindenhol hiteles a figura. Itt a kiégett reklámszakembert eléggé más köntösben láthatjuk mint kezelt beteg.
Nem zongorázom végig a karaktereket, de Lorraine Bracco nevéről be kell ugorjon a "Medicine man". Számomra az "Adatrablók"-at kell még a listába tenni és boldog vagyok. Kinek mi jön be, ugye? Albert nem tűnik erősnek, de odabent él. Mélyen a tudatában. A Stephen Furst által megfomált karakter mégis fontos szerepet játszik a csapatban. Ő sem reménytelen. Jól mondom, Dr. Weitzman? Dennis Boutsikaris dokija jól megjárta, nagy áldozatot hozott a csapatért és sok minden a tervein felül alakult.
A sors máshogy gondolta ezt az eszement kirándulást a sok eszementtel, egy olyan városban, ahol megannyi eszement él. Tudod, mi a különbség a pszichiátriai beteg és orvosa között? Az utóbbinak van sztetoszkóp a nyakában. Ebben a filmben ez igazzá válik. Sokat nevetni nem fogsz, kedves néző, cserébe kapsz egy remek rendezést, remek színészekkel. Egy esélyt mindenképpen megérdemel.
