Anthony Hayes és Zac Efron túlélő filmje egy felkavaró tanmese az ember kapzsiságáról és becsvágyáról. A cselekmény időpontja és helyszíne ismeretlen, csak annyi derül ki, hogy a nem túl távoli jövőben járunk. A lefestett jövőkép azonban riasztó. Egy posztapokaliptikus világban, lepusztult, elsivatagosodott tájakon járunk. Ebben a világban pásztázza a vidéket egy ismeretlen utazó (Zac Efron), aki homályos úti célja felé haladva egy másik névtelen idegenhez (Anthony Hayes) szegődik. A két férfi a sivatag kellős közepén szenzációs felfedezést tesz. Egy hihetetlen nagyságú Aranyrögre bukkannak, amit megfelelő munkagépek nélkül ki sem tudnak emelni a földből. A két bizalmatlan alak végül megegyezik, hogy ki maradjon a sivatagban, őrizve a mesés kincset, és ki menjen a civilizáció felé a kellő felszerelésért. A fiatalabb és hiszékenyebb Zac Efron vállalja magára a többnapos sivatagi megpróbáltatást, azonban azt nem sejti, hogy útitársa távozásával személyes tortúrája veszi kezdetét.
A forgatókönyv kiválóan adagolja a feszültséget, lépcsőzetesen mutatja be a zord körülmények kíméletlen hatását a fiatal férfira. Az első napokban elszántan őrzi az Aranyat, a türelmetlen várakozást a perszelő hőség és a hideg éjszakák mellett az unalom nehezíti meg. Néhány nap múltán az étel és vízkészlet fogyása, a portyázó ragadozók, valamint az egyre elhatalmasodó magány teszik még idegőrlőbbé a várakozást.
Majd a víz elfogyása, a kétség, hogy a társa időben visszajön-e és egy, az Aranyra veszélyt jelenthető idegen felbukkanása borzolják tovább a férfi pattanásig feszült idegeit. A paranoia tünetei jelentkeznek nála, a mentális összeroppanás szélén táncol. Mindössze 5 kilóméterre van egy víztározótól. Gyakorlatilag karnyújtásnyira a segítség, ő mégsem hagyja őrizetlenül az Aranyat, csak a mesés gazdagság ígérete lebeg szemei előtt.
Végül egy homokvihar teljesen kiszolgáltatottá teszi, és saját elméje is kegyetlen játékot űz vele. A semmi közepén, víz és élelem nélkül, hajlék nélkül, sérülten, végzetesen legyengülve sem hagyja ott az Aranyat. A kapzsiság erősebben munkálkodik benne, mint az életösztön. A végső konklúzió tehát az, hogy a mohóság megmérgezi a lelket. Tragikus bukástörténet ez, mely örökérvényű intő példa a ma emberének harácsoló, a környezetet kizsákmányoló életmódjára.
A film képi világa és operatőri munka nagyszerűen hozzájárul a fullasztó és nyomasztó hangulat megteremtéséhez. A látvány megragadja és átadja a nézőnek is végeláthatatlan homoktengerben való csapdába esés érzetét.
Anthony Hayes magára osztotta az egyik főszerepet, és hitelesen is hozza a dörzsölt, számító és lelketlen fickót. A legerősebb jelenete a csavaros húzás, amikor fordított pszichológiát alkalmazva tőrbe csalja a tapasztalatlan Zac Efront, aki önként kéri, hogy hagyja magára a sivatagban.
Zac Efon pedig jó úton halad afelé, hogy végleg maga mögött hagyja a tinisztár imidzsét. Nem halad olyan nagy léptékkel, mint Robert Pattinson, de az itt nyújtott alakítása egy újabb mérföldkövet jelent számára. Zsigerből hozza a szenvedő figurát, egyszerűen hiteles ebben a korántsem könnyű szerepben, ahol éppen anélkül kell boldogulnia, ami eddig a védjegyét jelentette: az előnyős külseje. A szépfiúság látszatától is megfosztották, a végeredmény mégis egy minőségi alakítás.
A röpke szerepben feltűnő Susie Porter alakítása is roppant hatásos, különösen azok a jelenetei tetszettek, amelyekben lidércként kísérti Zac Efron karakterét.
Anthony Hayes első rendezésében tehát nagyon alkotott, az Arany ugyanis garantáltan maradandó élmény.
