Az a jó az életrajzi filmekben, és különösen a klasszikus életrajzi filmekben, hogy a néző megismerkedhet olyan rég elfeledett sztárokkal, akikről még életében nem hallott. Ilyen volt számomra ebben a filmben a Susan Hayward által kiválóan megtestesített Lillian Roth, akit az anyja kisgyerekkora óta rövid pórázon tartott, és mindent megtett, hogy sztárrá tegye a lányát (ahogy ez Judy Garland esetében is történt, csak Hollywoodban). Azonban, ahogy Roth a 30-as évek elejére a Broadway egyik legnagyobb sztárjává emelkedett, kezdett öntudatra ébredni, és egy tragikus esemény hatására egyik napról a másikra megszakította addigi kapcsolatát édesanyjával. Az életét egyedül sohase irányító Roth csakhamar darabjaira esett szét, az alkohol rabjává vált, és villámgyorsan a legmagasabbról a legalsóbb szintekre zuhant vissza.
Ennek az egykori hírességnek a kálváriáját és alkohollal való küzdelmét mutatja be Daniel Mann filmje, ami sok mindenben hasonlít Billy Wilder 1945-ös zseniális filmjéhez, a Férfiszenvedélyhez. Noha Mann azért nem volt Wilder szintjén, de Hayward hasonlóan fantasztikusan alakította a reménytelen alkoholistát, mint Ray Milland. Sőt Hayward talán még jobb is volt, egyszerűen lesokkolt néhány jelenetben, annyira hitelesen játszott. Az csak hab volt a tortán, amikor megtudtam, hogy Hayward énekelte a filmben felcsendülő dalokat is, és nem maga Lillian Roth (aki amúgy aktívan részt vett a film munkálataiban).
Habár Anna Magnani nagyszerű színésznő volt, és a Tetovált Rózsában sem alakított rosszul, szerintem az Akadémia tagjai nagyot hibáztak, hogy nem Haywardnak szavazták meg az Oscar-díjat. Eddig csak néhány filmjét láttam a színésznőnek, de az Élni akarok!-ban nyújtott alakítását (amire végül megkapta a szobrot) itt mindenképpen felülmúlta. Említésre méltó színészi játékot produkált Jo Van Fleet is Lillian ellenszenves édesanyjaként, aki az elején még az erőszakos, majd a film végén a tehetetlen anya szerepében alakított nagyot. A férfi karaktereket megtestesítő színészek nem hagytak különösebb nyomot bennem, bár szerepük elég marginális volt.
Habár a rendezés terén lehet találni egy-két kivetnivalót, de a hangulatos dalok és Susan Hayward mindent elsöprő alakítása garantáltan elfeledteti a nézőkkel azokat.
