2021.03.12 18:56 Melinda Olvasottság: 394x
1

Nem használták ki a potenciálját

Hihetetlenül ostoba sorozat, de nem tagadom, egyszer nézősnek, vasárnapokra teljesen jó. Dühítően gagyira csináltak meg egy csomó szálat, pedig akadt volna potenciál Ginny és Georgia történetében, vártam, hogy mit tudnak egy karakán egyedülálló anyuka életével kezdeni.

Sajnos az volt az érzésem, hogy az írógárda listába szedte az éppen aktuális, "trendi" lelki, testi, családi és egyéb problémákat, hogy azt itt ömlesztve a nyakába zúdíthassák a gyanútlan nézőnek. A realitásból pedig köszönik szépen, csak nagyon kis dózisokban kérnek.

Nem használták ki a potenciálját

Tele van felesleges műdrámával, és ugyan életszagú a történet, de mindent túlnagyítanak (és tudom, miről beszélek, egyedülálló anyuka gyereke vagyok, és számos ismerősöm dolgozik gyermekvédelemben), amit nekem gyakran kínos volt nézni. És ugyan ez itt nem az USA, a giminek is már pár éve búcsút mondtam, de 30 lánnyal jártam egy osztályba, és a négy év alatt nem volt ennyi hisztéria, mint itt 9-10 rész alatt.

Voltak kifejezetten cringe jelenetek: gondolok itt arra a traumatizáló szösszenetre, amikor a srác, akivel hivatalosan jár, szteppcipőben ténfereg a folyosó közepén egy szál virággal valami éneket mellőző dallamra... Könyörgök, ne mondja nekem senki, hogy így "udvarolnak" a 21. században 16 évesek!

Elvenni senkinek a kedvét nem szeretném attól, hogy megnézze – például Marcusnak, a szomszéd srácnak a karaktere igazi friss levegő, és szinte sírhatnékom van, hogy nem ő a főszereplő a két főhősnőnk helyett –, de ez nem az a sorozat, ami a kedvencek között fog landolni.

dráma | vígjáték

Ginny Miller, egy tizenöt éves lány sokszor érettebnek érzi magát, mint harminc éves édesanyja, az ellenálhatatlan és tüzes Georgia Miller. több»

1