Vannak filmek, amikre azt szokták mondani, hogy annyira rossz már, hogy szinte jó. Nos, jelen filmünkre ez a kijelentés azért nem teljesen igaz, merthogy tényleg botrányosan rossz filmről beszélhetünk, de mégis, engem azért néhol tudott szórakoztatni, mondjuk nem feltétlenül a minősége terén, hanem hogy mennyire pofátlanul képes volt nyúlni klasszikus filmekből. Na de hát a 80-as évek olasz filmfelhozatalából nem ez volt az egyetlen efféle alkotás. Sőt, ha kicsit jobban belegondolunk, akkor egy bizonyos Roger Corman nevű producerguru is számtalanszor megtette már ezt. Nos, eme filmhez nincs köze a fentebb említett Roger Cormannak, aki klasszikus filmeknek készítette el a no budget változatát, de legalább annyira szórakoztató volt, mint egy Corman produkció. Nézzük hát, hogy milyen lett az Utolsó cápa címen ismertté vált alkotás.
Maga a film története olyan, mintha fogták volna az 1975-ös Cápa és az 1978-as Cápa második részének a történetét, és egy egésszé gyúrták volna össze. Ez még biztatónak is tűnne, csakhogy eme film készítői törekedtek arra, hogy kimondottan feszesnek lehessen nevezni eme történetet, ezért mindenféle olyan dolgokat kihagytak belőle, mint a karakterépítést, a cselekményfelvezetést vagy a feszültségadagolást. Volt egy fő csapásirányuk a történettel kapcsolatban, ami hát finoman szólva sem a saját kútfőjükből származott, és mindezt megtámogatták egy gondolom rendkívül alacsony költségvetéssel, és a végeredmény az lett, amit végül láthattunk. Nem szívesen mennék bele olyan dolgokba, hogy technikailag mi sikerült jól ebben a filmben, mert nem hiszem, hogy találnék bármi effélét. Mondjuk az azért elgondolkodtat, hogy vajon a készítők gondoltak-e arra, hogyha már más filmekből/természetfilmekből ollózzák össze az összes vízalatti cápás jelenetet, akkor nem ártott volna figyelni az adott cápa méretarányaira, mert eme jelenetek során, hol kisebb, hol pedig nagyobb cápás felvételeket vágtak össze ehhez a produkcióhoz. Szóval az amatőr szakkör szépen pörög a film alatt. Mondjuk, amikor pedig kifogytak a készítők az alapanyagokból, akkor pedig bedobták a vízbe a saját készítésű cápájukat, amit ha megláttam, egyből elfogott a nevetés, hisz teljes mértékben olyan hatást értek el ezzel, mintha egy felfújt gumicápát látnánk. Az már a végső szúrás volt számomra e téren, amikor ezt a szerencsétlen cápát felruházták afféle értelemmel, hogy képes olyanokra gondolni, hogy ha nem tudja elérni az adott búvárokat, akkor rájuk omlaszt egy barlangbejáratot. Kész voltam ezen, itt bántam meg igazán azt, hogy nem hűtöttem be pár üveg söröcskét ehhez a frenetikus alkotáshoz, merthogy szükséges lett volna.
Amit mondjuk tényleg nagyon hiányoltam a filmből, és komolyan megleptek vele, hogy ennyire hanyagolták is benne, az a működőképes zenei betétek voltak. Általában e téren és az ez időben készített olasz filmekhez egész jól csengő zenei aláfestéseket szoktunk kapni, de ennél a filmnél ez sajnos nagyon elmaradt.
Összegezve, nem tudom azt írni erre a filmre, hogy egy nézhetetlen alkotás lenne, elsősorban azért, mert amiket pofátlanul lenyúltak komolyabb alkotásokból, az valahol azért élvezhető volt benne, amit pedig saját kútfőből alkottak meg hozzá, az pedig annyira rossz, hogy már szinte majdnem hogy jó.
