Örömapa, Örömanya

2022.10.15 23:05 Artemisia Olvasottság: 1778x

4

Julia Roberts és George Clooney az Ocean's-filmek után újra összeállt, hogy ezúttal az előbbi karrierjét meghatározó , '90-es évekbeli romkomok kvintesszenciáját készítsék el együtt - biztos ami biztos alapon a Mamma Mia - Sose hagyjuk abba rendezőjével kiegészülve.

A Beugró a Paradicsomban ugyanis a műfaj virágkorát idéző, cukormázzal körülhintett, sziruptól csöpögő, habosított pehelyben úszó romkom-prototípus.

A cselekmény olyan könnyed és sablonos, hogy gyakorlatilag bármilyen más keretsztorira kicserélhető lenne, hiszen itt csak az egzotikus helyszín, a feel good hangulat és a pillanatnyi romantika, illetve poénok számítananak. Ennek megfelelően nem is kell sem igazi bonyodalmakat, sem mélységeket keresni a sztoriban, ahogy árnyalt karakterekre vagy fordulatokra se számítsunk.

A film végkifejletét rögtön az első jelenetben ki lehet találni, Lily és Gede első találkozásánál pedig a teljes forgatókönyvet szóról szóra fel lehet mondani.

Színészi fronton (sőt, minden fronton!) Julia Roberts és George Clooney párosa viszi a vállán a filmet, jó nézni őket, működik közöttük a kémia, a párbeszédeik humorosak, egyszóval gondoskodnak annyi szórakozásról, hogy érdemes legyen megnézni a filmet, de nem annyira kidolgozottak a karaktereik, hogy azonosulni tudjunk velük, vagy azzal a minimális mondanivalóval amit rajtuk keresztül át kíván adni Ol Parker a megromlott házasságokról, a szülő-gyermek kapcsolatokról és a család szentségéről. Mert ez a mondanivaló teljesen sekélyes, ahogy gyakorlatilag minden sekélyesen van ábrázolva. Bali, az indonézek, a hínártermesztés, vagy a dzsungelben éjszakázás, ami után tökéletesen kondicionált frizurával, kifogástalan sminkben és patyolattiszta ruhában lehet ébredni.

Egy 20 éve véget ért házasság megmentése varázsütésre megy 0 nehézség nélkül, egy indonéz, hínártermesztésből élő fiú, és egy friss diplomás, amerikai jogászlány kapcsolata úgy működik mint a karikacsapás, anyu és apu elváltan is mintaszülők, anyu új párja pedig természetesen egy idegesítő pojáca, akit nyugodtan lehet ignorálni, hülyíteni, hitegetni.

Szóval ami működik a filmben, az hangulat, a felszabadult feel good-életérzés, a romantika minden mennyiségben, és persze a Roberts-Clooney páros játéka. Az alapvető funkcióját jól ellátja, vagyis bő másfél órára kiszakít a hétköznapok szürkeségéből és kikapcsolja az agyat, de 1 nap múlva már semmi nem marad meg belőle. Nem lesz egy klasszikus, de néha ilyen habkönnyű alkotások is kellenek.