Bigas Luna rendező – akinek a neve hallatára talán kevesen kapják fel a fejüket – a Szorongás című filmjével egy rendkívül furcsa és nyomasztó alkotást tett le az asztalra, azonban e műve sajnálatos módon eléggé ismeretlen maradt a hazai nézők előtt. A Szorongás a 80-as évek horror-/slasherdömpingjének a meglovaglása, ugyanakkor viszont eléggé erősen el is tér ettől a hagyománytól, és bizonyos értelemben véve ki is lóg a zsánerből.
A film középszerű, kicsit bugyutácska horrorként indul, amely azonban már eleve bizarr alaphangot üt meg. Egy anya-fia páros beteges kapcsolata rajzolódik ki a történet kezdetén: John Pressman (Michael Lerner) az anyjával (Zelda Rubinstein) élő középkorú férfi aberrált módon ragaszkodik az anyjához, aki mániákusan túlféltve, már-már incesztuózus felhangokkal csüng a fián. Az anyának rejtélyes képességei (telepátia, hipnotizálási tehetség) vannak, amelyek segítségével a fiát gyilkolási körútra küldi. A férfi kegyetlenül lemészárolja mindazokat, akik sérelmet okoztak neki, a néző megkapja mindazokat a látványelemeket (szikével elvágott torkú nők, patakokban fröcsögő vér, kivájt szemgolyók), amelyek kedvéért beül egy hasonló filmre.
A rendező azonban mintegy 20 perc után csavar egyet a történeten, s kiderül, hogy ez valójában egy olyan film, amelyet a moziban néz egy maroknyi ember. A történet középpontjába rögvest két fiatal lány kerül, akik közül az egyikre rettenetes hatást gyakorol az általa látott film, de másoknál is furcsa viselkedés tör elő. Ráadásul kiderül, hogy a nézők között ül egy valódi pszichopata, aki a film hatására bekattan, és lövöldözni kezd, gátlástalanul agyonlőve bárkit, aki nem engedelmeskedik neki. Ezzel a történet horrorból/slasherből átvált túszdrámává/akcióthrillerré, egyben át is írja a hagyományos narrativitás szabályait. A két történet cselekménye fokozatosan összefonódik, John egy moziban barikádozza el magát (ahol éppen egy némafilmet néznek az emberek), amit a valóság is követ, hiszen a túszejtő gyilkos férfi ugyancsak a mozi közönségét terrorizálja. Vélhetően őt magát is az anyjával való ambivalens kapcsolata motiválja e szörnyű tett elkövetésére, s jól jellemzi őt az, hogy teljesen John történetének hatása alá kerül. A túszdráma utolsó fejezete akár szimbolikus értelmű is lehet, hiszen arra a vászon előtt kerül sor, amelyen tovább peregnek a John történetét feldolgozó film képkockái, ezzel mintegy egybeolvad a "fikció" és a "valóság". Ám a rendező még az utolsó pillanatokban is képes egyet-kettőt csavarni a látszólag lezárt történeten, ezzel totálisan megvezetve az amúgy is szinte sokkot kapott nézőt.
A Szorongás egyrészt egy (illetve két) faék egyszerűségű történettel operál, amely(ek) meg sem kísérel(nek) magyarázatot adni a szürreálisan nyomasztó cselekedetek okaira, a szereplőkről gyakorlatilag semmit sem tudunk meg. Másrészt a film arra a kérdésre is választ keres, hogyan hat(hat) egy-egy alkotás a nézőire, milyen felelősségük lehet az alkotóknak abban, hogy egy mű milyen viselkedést vált ki a nézőkből. A John történetében bemutatott hipnotizálási, illetve egyéb "okkult" jelenetek ugyanis manipulatív hatást gyakorolnak az arra fogékonyabbakra (mondjuk úgy, hogy a gyengébb idegzetűekre vagy pszichésen sérültekre). Ugyanakkor azonban ezt önreflexív megoldásnak is lehet tekinteni, hiszen maga Bigas Luna is egy "manipulatív" alkotást készített a Szorongás révén. Harmadrészt, mivel már a 20. perc környékén kiderül, hogy John története "csupán" egy film, ezzel el is távolítja a két cselekménysíkot egymástól a rendező. John ezzel olyan alakká válik, aki nem léphet át a valóságba (vagy mégis?), ezért kevésbé válik félelmetessé az átlagnéző számára, ráadásul "klasszikus" eszköztárral (pl. szikével) dolgozik, ami ugyancsak a filmbeli pszichopata gyilkosok attribútuma. Ezzel szemben a moziban lövöldöző férfi már sokkal "életközelibb", hétköznapibb figura, még inkább zsigeri félelmet kelt az eseményeket egyre nagyobb rettegéssel szemlélő nézőben, hiszen egy őrült pisztolyos mégiscsak hamarabb felbukkanhat az ember közelében, mint egy telepatikus úton kommunikálni képes, kivágott emberi szemgolyókra szikével vadászó pszichopata. A "film a filmben" megoldás jelen esetben kissé új arcot kap, Bigas Luna ezzel tud vérfrissítést hozni a műfajba, ráadásul a moziban lövöldöző férfi sztoriját könnyen írhatja a való élet is, éppen ettől lesz jóval félelmetesebb. Megítélésem szerint a John által elkövetett gyilkosságok szándékosan sarkítottan erőszakosak, az elvágott torkú, kivájt szemű embertorzók valamelyest ellenpontot képeznek a lövöldöző férfi áldozataival, hiszen ő "csupán" agyonlövi őket. A helyenként már szinte groteszk módon túlzásba vitt szikés trancsírozás helyett egy majdnemhogy dokumentarista jellegű beszámolót kapunk a vaktában lövöldöző megszállott és a pánikszerűen menekülni próbáló közönség macska-egér harcáról, háttérben a kiérkező rendőrséggel. A Szorongás egyébként is mesterien bánik a hangulattal (rengeteg benne a szürreális, bizarr cselekményelem, uralkodónak tekinthető a nézőt is a székhez szögező, gyomorszorongató hangulat, számtalan jelenet játszódik sötétben és/vagy szűk terekben), de az első óra után érezhetően közeledő klimax valóban csúcsra járatja a feszültségkeltést, az egymásra reflektáló történetszálak során egyszerre láthatjuk peregni a két cselekmény történéseit. Így a film címe telitalálatnak tartható, hiszen egyrészt szoronganak John sztorijának résztvevői, az ő történetét néző mozilátogatók - főként a pisztolyos gyilkos felbukkanását követően -, de szorong a néző is, aki kénytelen sokkoló dolgokkal szembenézni.
Habár a Szorongást nem tekinthetjük feltétlenül mesterműnek, annyit el kell ismernünk, hogy a 80-as évek végére egyre unalmasabbakká és kiszámíthatóbbá váló horrorok/slasherek tömegében üdítő kivételnek tartható az egyedisége okán. Persze érezhető a filmen a B kategória fílingje, meglehetősen ismeretlen karakterszínészek játsszák a főbb szerepeket, viszonylag kisebb költségvetés mellett, ugyanakkor viszont az is megfigyelhető, hogy egy ambiciózus alkotógárda próbált egy minél jobb művet kihozni az alapötletből (még ha ez nem is teljesen sikerült nekik). Aki könnyed kikapcsolódásra vágyik, az talán csalódni fog, mert a Szorongás egyáltalán nem könnyű film, annak ellenére sem, hogy egy "habkönnyű" vérgőzös gyilkolósdiként indul. Bigas Lunának végeredményben sikerült egy, a hagyományos horrorfilmes narratívát alapvetően át-/felülíró történetet összehoznia, amivel egy egyedülálló alkotást tudott letenni az asztalra. A Szorongás megérdemelné, hogy jóval nagyobb ismertségre és figyelemre tehessen szert, hiszen szellemesen, ötletesen, a kliséket és a szabályokat halomra döntve tud maradandó élményt nyújtani a nézőnek. Nyugodt szívvel tudom ajánlani mindenkinek, aki egy "nem hagyományos" horrorra/slasherre vágyik, nem átlagos élményben lesz része.
64 Szorongás (1987)
John már elmúlt ötven, de még mindig az anyjával él. Egy szemész asszisztenseként dolgozik, de egy nap szeretne ő is orvos lenni. Anyjával való kapcsolata már-már túlságosan... több»
Szereplők: Zelda Rubinstein, Michael Lerner, Talia Paul, Àngel Jové, Clara Pastor
