Amikor leültem megnézni őszintén szólva már előre éreztem, hogy ez egy tipikusan megosztó alkotás lesz. Az a fajta film, amit vagy nagyon imádnak, vagy egyszerűen nem értik, mi volt a célja. Én inkább az utóbbi kategóriába kerültem – bár nem mondom, hogy teljesen értéktelen volt, de messze nem azt kaptam, amit vártam.
A történet alapja egyébként jó lenne érezhető egyfajta feszültség, egy furcsa, megmagyarázhatatlan kellemetlenség. Az atmoszférája erős, a feszültségépítés jelen van. Viszont számomra ez túlzottan el lett húzva. Olyan érzésem volt végig, mintha folyamatosan ígérne valamit, de sosem igazán teljesítené be. Jelenetről jelenetre haladva egyre kínosabb és kellemetlenebb helyzetek alakulnak ki, de ezek inkább idegesítőek voltak. Pszichológiai kellemetlenséget okoz, nem olyan mint a klasszikus thriller élmény. KISZÁMÍTHATÓ VOLT A CSELEKMÉNY, nem láttam még soha mégis tudtam mi lesz a vége !
És ez számomra egy ilyen műfajú filmnél elég nagy probléma. Nem várok feltétlenül sokat de legalább egy olyan nyomasztó érzést igen, ami tényleg beszippant. Itt inkább csak azt éreztem, hogy „oké, de mikor történik már valami?”. Az izgalom egyszerűen túl lett nyújtva sok helyen nem is éreztem, és emiatt elvesztette az erejét.
A karakterek viselkedése is sokszor frusztrált. Több olyan döntést hoznak, ami teljesen életszerűtlennek tűnt számomra. Tudom, hogy sokan pont ezt emelik ki, hogy a film az emberi udvariasság és konfliktuskerülés extrém határait mutatja be, de néha már annyira túlzásnak éreztem, hogy kizökkentett. Többször is azon kaptam magam, hogy hangosan mondom: „na jó, én ezt már rég nem hagynám”.
Viszont azt el kell ismerni, hogy a színészi játék rendben volt. A két család közötti dinamika jól működött, és a kellemetlen helyzeteket hitelesen hozták.
Ami talán a legmegosztóbb része a filmnek, az a vége.
Erről direkt nem akarok konkrétan spoilerezni, de az biztos, hogy erős reakciókat vált ki. Egyszerre érezni hogy brutálisan hatásos és sokkoló, mégis egyszerűen túlzás és értelmetlen. Értem, mit akart mondani a film, és azt is, hogy ez egyfajta társadalmi kritika – az emberi gyengeségről, megfelelési kényszerről és arról, hogy meddig megyünk el azért, hogy ne okozzunk konfliktust.
De még így is úgy éreztem, hogy túl sokáig húzza az utat idáig, és emiatt a végkifejlet nem üt akkorát, mint amekkorát üthetne.
Összességében számomra ez egy egyszer nézős film volt.
Nem bántam meg, hogy megnéztem, mert voltak benne érdekes gondolatok és egyedi megközelítés, de nem az az alkotás amit újranéznék vagy amit különösebben ajánlanék bárkinek. Inkább azoknak való, akik szeretik a lassú, pszichológiai feszültségre építő filmeket.
Ha pontoznom kellene, valahol 5/10 környékére tenném.
Van benne potenciál, van mondanivaló, és bizonyos jelenetek tényleg működnek, de összességében számomra vontatott volt, és hiányzott belőle az a plusz, ami igazán emlékezetessé tette volna.
68 Szádra ne vedd (2024)
SkyShowtime (2025.04.13.)
A Blumhouse, amely olyan filmek készítéséről híres, mint a M3GAN, a Fekete telefon és A láthatatlan ember, most a dán horrorszenzáció, a Gæsterne (A látogatás)... több»
Szereplők: James McAvoy, Mackenzie Davis, Scoot McNairy, Aisling Franciosi, Kris Hitchen
