Elysia Kova

Francia vígjáték - on
A Netflix új minisorozata, a A beépített tanár nálam pontosan az a kategória volt, amire az ember egy laza esti kikapcsolódásként kattint rá. Őszintén szólva már az első percekben automatikusan a Fack ju Göhte jutott eszembe - az a tipikus „renitens tanár bekerül az iskolarendszerbe és felborít mindent” hangulat lengte körül az egészet. Emiatt eleinte azt hittem, hogy egy harsány, túltolt, folyamatos poénokra építő vígjátékot kapok majd. Viszont kellemes meglepetésként ért, hogy a sorozat ennél valamivel többet próbált nyújtani. A történet alapvetően egyszerű, mégis működőképes. Ügyesen egyensúlyoz a könnyed humor és a komolyabb pillanatok között. Az első részekben kifejezetten szórakoztató ... több»

Nem volt rossz...
A Tisztátalan című minisorozat számomra tipikusan az a kategória, ami már az első percekben beszippant, és végig fenntart egyfajta nyomasztó, mégis izgalmas feszültséget — majd a végén egy kicsit magadra hagy a kérdéseiddel. Őszintén szólva engem az eleje azonnal megfogott. Az a fajta lassan építkező, titokzatos hangulat, ami nem magyaráz túl semmit, hanem hagyja, hogy a néző maga rakja össze a mozaikokat. Ez nálam mindig plusz pont, mert szeretem, amikor nem rágják a számba a dolgokat, hanem bevonnak a történetbe. A „Tisztátalan” pontosan ezt csinálja: nem siet, nem akar mindenáron sokkolni, hanem fokozatosan húz be egy egyre sötétebb és nyugtalanítóbb világba. A történet alapja különösen k... több»

James! Ez mi volt???
Amikor leültem megnézni, őszintén szólva már előre éreztem, hogy ez egy tipikusan megosztó alkotás lesz. Az a fajta film, amit vagy nagyon imádnak, vagy egyszerűen nem értik, mi volt a célja. Én inkább az utóbbi kategóriába kerültem – bár nem mondom, hogy teljesen értéktelen volt, de messze nem azt kaptam, amit vártam. A történet alapja egyébként jó lenne, érezhető egyfajta feszültség, egy furcsa, megmagyarázhatatlan kellemetlenség. Az atmoszférája erős, a feszültségépítés jelen van. Viszont számomra ez túlzottan el lett húzva. Olyan érzésem volt végig, mintha folyamatosan ígérne valamit, de sosem igazán teljesítené be. Jelenetről jelenetre haladva egyre kínosabb és kellemetlenebb helyzetek ... több»

Zseniális
Az Alice in Borderland (magyarul Alice Határországban) egy olyan sorozat, ami már az első epizóddal képes beszippantani a nézőt, majd onnantól gyakorlatilag nem engedi el. Ritka az, amikor egy produkció ennyire tudatosan játszik a feszültséggel, a pszichológiával és a túlélés ösztönével, miközben látványban és történetvezetésben is stabilan hozza a magas szintet. A történet alapja elsőre egyszerűnek tűnik: emberek egy alternatív valóságban találják magukat, ahol halálos játékokat kell teljesíteniük a túlélésért. De ami igazán különlegessé teszi, az az, hogy ez nem csak fizikai túlélésről szól. A sorozat mélyen belemegy az emberi pszichébe, a döntések súlyába, és abba, hogy meddig képes elmen... több»

Magasan a legcsodálatosabb mese, amit valaha láttam
A Coco számomra nem csupán egy animációs film – sokkal inkább egy érzelmi térkép, amely végigvezet az identitás, az emlékezés és az önmegvalósítás legmélyebb rétegein. Vannak alkotások, amelyek szórakoztatnak, vannak, amelyek tanítanak – és vannak olyanok, mint a Coco, amelyek csendben, mégis elementáris erővel formálják át a néző lelkét. Ez a film pontosan ilyen. Ami igazán különlegessé teszi ezt az alkotást, az a zene. A Remember Me – magyarul Emlékezz rám – nem csupán egy dal, hanem maga a film szíve. Többféle formában hangzik el, és minden alkalommal más jelentéstartalommal telítődik: először csillogó, szinte felszínes előadásként, majd egyre személyesebbé válik, mígnem a végén egy olyan... több»