Az elmúlt években valahogy megszaporodtak a sport köré épített sorozatok. És bár nálam a Ted Lasso továbbra is külön ligában játszik, most felkerült mellé egy újabb cím: a Chad Powers.
Hirdetés
Az alapötlet papíron egy ordas nagy baromság. Russ Holliday, az egykor ünnepelt egyetemi irányító egy hatalmas bukás után eltűnik, majd évekkel később egy teljesen új személyiséget és külsőt fabrikál magának, hogy visszakerüljön a pályára, majd Chad Powers néven próbál új életet kezdeni. Persze nézőként folyamatosan ott motoszkál bennünk a kérdés, hogy miért nem bukik le? Rengeteg jel van. Oké, de itt azért hisszük el, mert van egy hitelesen kapcsolható elem, mégpedig Russ apja, aki nagy hollywoodi filmekhez készít maszkokat és protéziseket. Nem is tűnik annyira kreténségnek az egész. Na, egy ilyen húzással is el tudja érni a sorozat, hogy elfogadjuk a saját hülyeségét.
A legnagyobb aduász azonban kétségtelenül Glen Powell, hiszen Russként és Chadként is úgy működik, mintha ezt a szerepet konkrétan rá szabták volna. A figura egyszerre nagyképű, nevetséges, szerethető, irritáló és elképesztően karizmatikus. Powellnek pedig van egy természetes komikusi jelenléte is, amit nem lehet megtanulni.
Ami különösen jó, hogy nem pusztán Chad Powers miatt akarjuk nézni a sorozatot. Ott van az egész South Georgia Catfish, ez a komplett szedett-vedett amerikai futballcsapat. Van itt tahó edző, megszállott edző, lenézett edző, kemény játékos, különc játékos, gazdag és sznob háttéremberek, különböző személyiségek és olyan karakterek, akiknek önmagukban is lenne egy külön történetük. Ettől lesz az egész csapat több egyszerű díszletnél. Ez a Chad Powers egyik legjobb tulajdonsága, hogy van, akit izgulni.
Nem feltétlenül kell mindenkit szeretni, de szinte mindenkihez tudunk valamilyen módon kapcsolódni. Még azokhoz is, akik elsőre csak egy poén kedvéért odadobott karakternek tűnnek. Nincs benne az a folyamatos kényszer, hogy valakinek feltétlenül gonosznak kell lennie, utálni igazából nincs is nagyon kit, és ez szerintem jót tesz neki.
A sorozat másik nagy meglepetése számomra Perry Mattfeld és Powell kapcsolata. Ricky és Russ között nem egyszerűen egy romantikus szál kezd kialakulni. Van közöttük egy olyan működés, ami miatt tényleg lehet nekik drukkolni. Nem csak annak, hogy összejönnek-e, hanem annak is, hogy képesek-e egymás mellett jobb emberré válni. Ricky ráadásul nem egyszerűen a kötelező női karakter, aki majd beleszeret a főhősbe, van saját célja, saját ambíciója és saját helye a csapatban. Ezt a dinamikát más kritikák is kiemelték: „kettejük kapcsolata a sorozat egyik legerősebb része”. Magam is így gondolom.
A Chad Powers nem akar úgy tenni, mintha a futball csak valami háttérdekoráció lenne. A pálya, az öltöző, a rivalizálás, a csapatdinamika mind működik, miközben a sorozat valójában ugyanúgy szól az újrakezdésről, mint magáról az amerikai futballról. Igen, sablonos, igen, láttunk már bukott sportolót, második esélyt, kis csapatot, különc edzőt és romantikus szálat. Igen, az egész alapötlet annyira abszurd, hogy néha már direkt várjuk, mikor szakad le az arca. Ám az a helyzet, hogy nagyon szórakoztató. Jó tempójú, karakterközpontú, sportos vígjáték, amiben van szív, humor, némi tahóság, némi romantika, és egy csomó olyan figura, akikkel szívesen töltünk még hat részt.
Nem mindig az a jó sorozat, amelyik újat mond, néha az, amelyik a régit jól mondja el. Nálam ezért a Chad Powers nemcsak a jó sorozatok közé került be, hanem a jó sportos sorozatok közé is. És ha a Ted Lasso az a csapat, amelyiknek mindig öröm szurkolni, akkor a Chad Powers az a meccs, amire eredetileg csak kíváncsiságból ülsz le, aztán a végére már üvöltözöl a tévé előtt, hogy GYERÜNK, CHAD! Aztán rájössz, hogy valójában nem is Chadnak szurkolsz, hanem Russnak.
71 Chad Powers (2025)
Egy kegyvesztett főiskolai irányító, Russ Holliday Chad Powersnek álcázza magát, és besétál egy küszködő déli futballcsapathoz, hogy újjáélessze futballkarrierjét. több»
Szereplők: Glen Powell, Steve Zahn, Clayne Crawford, Colin Woodell, Perry Mattfeld
