![]()
Megpróbáltam úgy véleményt írni, hogy elvonatkoztassak attól a ténytől, hogy ez volt Scherer Péter utolsó filmje… és hogy őszinte legyek, ez így nagyon nehéz. Percekig csak ültem, és nehezen jöttek nemhogy a mondatok, de még a szavak is, hogy mit gondolok erről, és a fentiektől függetlenül nem leszek elfogult: ez egy egész jó kis film.
Hirdetés
Ha Pétert, Balsai Mónit és Básti Julit díjaznám, akkor meg is adnám nekik az 5-öst, de összességében kell pontoznom, így marad a 4-es.
![]()
Nekem, aki a főszereplők közül nagy kakukktojás volt, az Lengyel Tamás: végig azt éreztem, hogy ez a szerep nem illik hozzá. Nekem valahogy nem teljesedett ki benne. Fodor Annamária is egyre jobb színésznő, de még mindig nem érzem a karakterjellemét, nekem minden filmben ugyanolyan, saját önmagát alakítja.
A történet ez esetben is sajnos egy másolt cselekmény, de ettől függetlenül élvezhető. Egyben drámai és vicces. Igazából végig lekötött, és kíváncsian vártam, mi lesz a sztori.
A másik, amiért még a 4-est adnám, az a lezárás. Ez így olyan nonszensz volt, hogy a szegény Jakab, miután már mindketten kikosarazták, miért „legyeskedett” még mindig ott a két nő körül. Meg számomra ez túl ütős volt, hogy Lillának végül is semmit sem jelentett, amikor azért a jelenetekben ez nem így volt beírva. Miért is nem lehettek volna ők végül egy pár? Hm…
Szóval volt itt egy-két olyan dolog, ami nekem nem úgy jött át. Előttem már írta valaki, hogy ez egyszer nézhető volt. Egyetértek, bocsi. Lehetett volna jobb is, a kiváló színészgárda adott volt hozzá. A Futni mentem is egy remake, sajnos annak pont láttam még az eredeti lengyel (?) verzióját, azért sajnos, mert úgy már az is kevésbé volt élvezhető, de amúgy még az is jobb lett ennél szerintem.
74 Szenvedélyes nők (2025)
A negyvenes éveiben járó Lilla párterapeuta, aki teljesen a családjának szentelte magát. Így aztán megdöbben, amikor férje hirtelen elhagyja őt egy fiatal manikűrösnőért.... több»
Szereplők: Scherer Péter, Balsai Mónika, Básti Juli, Lengyel Tamás, Mészáros Máté

