Paolo Sorrentino legújabb filmkölteményében a zseniális Toni Servillo alakítja Mariano De Santist, Olaszország mandátumának végén járó köztársasági elnökét. A történet állítólag fiktív, azonban az olasz nézők és kritikusok számára az első perctől kezdve egyértelmű volt, hogy a karaktert Sergio Mattarella, Olaszország jelenlegi, rendkívül tisztelt államfője ihlette. A filmbéli elnök habitusa és Mattarella személyes életrajzi háttere is ezt sejteti. De nem kell ebben elmerülni, mert a film a valósággal való bármiféle egyezés meglététől vagy nem lététől függetlenül is teljesen megállja a helyét, a valóságnak nincs jelentősége. A magyar néző fejében átfut a párhuzam a mai (2026) itthoni valósággal is, de végül ilyenre nem bukkanunk, a filmbéli elnök morális szempontból erős személyiség, nem összehasonlíthatóak.
A cselekmény nagy része zárt, monumentális, szinte rideg kormányzati épületekben és palotákban játszódik. De Santis elnök asztalán két kegyelmi kérvény és egy eutanáziatörvény fekszik. Bírói múltjából adódóan mereven ragaszkodik a törvény betűjéhez, és képtelen aláírni őket. Miközben az államfő mások életéről (kegyelemről) döntene, kiderül, hogy saját magának nem tud megkegyelmezni. Képtelen feldolgozni a múltat: negyven év távlatából próbál nyomozni a néhai felesége állítólagos egyetemi félrelépése után, saját féltékenységének a rabja.
A film folyamatosan a súly és a súlytalanság metaforájával játszik. Az elnököt agyonnyomja a hivatala, az elvei, a haldokló lova miatti bánat, a múlt sérelmei. Közben fenn van egy olasz űrhajós az űrben, őt nézi egy nagy monitoron, amikor az űrhajós könnycseppje, a fájdalom és a megtisztulás szimbóluma a súlytalanságban lebeg, megszabadulva a gravitációtól. Ezt a képet később más formában is viszontlátjuk. Paolo Sorrentino hozza a szokásos erőteljes képeket és érzéseket, ezúttal is számos ilyen megoldással találkozunk. A legerőteljesebb képsor talán a portugál elnök látogatásakor bekövetkező vihar volt, talán az volt a vizuális csúcspont, bár nem könnyű egy-egy jelenetet kiemelni, végig nagyon erős a sorrentinói hatás. A fennkölt képsorokat pedig profán humor ellenpontozza lépten-nyomon.
Szerintem eddig ez a rendező egyik legjobb munkája, nagyon érdemes megnézni, a hosszú játékidő észrevétlenül eltelik.
80 A kegyelem (2025)
Mariano De Santis elnöksége lassan véget ér. Hajthatatlan természete és túlságosan óvatos politikai hozzáállása miatt gúnyosan "Cemento armato"-nak, azaz vasbetonnak nevezik. Az... több»
Szereplők: Toni Servillo, Anna Ferzetti, Orlando Cinque, Massimo Venturiello, Milvia Marigliano
