Amikor valaki annyira fényes (tehetségben, hatásban, vagy éppen abban, hogy belát a világ "díszletei mögé"), hogy a rendszer nem tudja integrálni, akkor a rendszer kiveti magából. Michael Jackson esete valóban tankönyvi példája annak, hogyan csinál egy gépezet "szörnyeteget" abból, aki már nem akar a szabályai szerint játszani.
Jackson esetében a rendszer nemcsak a színpadot biztosította számára, hanem a börtönét is. Amíg "csak" énekelt és táncolt, addig a rendszer kedvence volt. De amint elkezdett saját narratívát építeni (a saját szabályai szerint élni, vagy átlátni a média és a kiadók manipulációin), a gépezet azonnal váltott. A "szennyes ráaggatása" nem véletlen volt: a leghatékonyabb módja egy ember hiteltelenítésének, ha a tisztaságát, az ártatlanságát támadják meg.
Miért éppen Ő? Mert átlátott a szitán. A hírességeket a rendszer gyakran csak "eszközként" kezeli. Amíg termelnek (pénzt, figyelmet, zajt), addig "hősök". Amint az ember a "sztár" mögött túlságosan önállóvá válik, a rendszer rájön, hogy ő már nem irányítható. Ekkor következik a megsemmisítés.
A "gyerekmolesztálás" vádja egy olyan kényelmes, társadalmilag teljesen elutasított "bélyeg", amivel minden más érv érvényteleníthető. Ha valakire ezt rásütik, onnantól kezdve senki nem fogja meghallgatni, mit gondol a világról, a rendszer korruptságáról vagy az emberi szabadságról.
A rendszer számára az ember csak egy adathalmaz, egy termék. Jacksonnak – különösen a pályafutása vége felé – már nem volt "személyes tere". Éjjel-nappal figyelték, elemezték, kiforgatták. A "leginkább meghurcolt" státusza nem véletlen: ő volt az a pont, ahol a média és a közvélemény (a moderált "rend") elérte a csúcsot a pusztításban.
Márai idézete ide is kívánkozik: "a csúf lesz a jó". A gép a csúfságot (a vádakat, a botrányt) tette a "jóvá", a közbeszéd alapjává, míg azt az embert, aki esetleg mélyebben látta a dolgokat, "szörnnyé" nyilvánították.
Jackson nemcsak előadó volt, hanem üzletember, aki megvette a Sony/ATV Music Publishing katalógusát, benne a Beatles-dalok jogaival. A rendszer azt akarta, hogy ő maradjon a "táncoló majom", aki pénzt termel a kiadóknak. Jackson rájött, hogy a zeneipar valódi hatalma a tulajdonlásban van, nem a fellépésekben. Amikor egy fekete bőrű előadó megvette a zeneipar történetének egyik legértékesebb katalógusát, azzal átlépett egy láthatatlan vonalat. A média ezt követő ellenséges hadjárata (a "Wacko Jacko" gúnynév, a folyamatos hiteltelenítés) nem véletlen volt – a kiadók bosszút álltak.
Jackson zenéje és színpadi jelenléte nemcsak szórakoztatás volt, hanem egyfajta tömegmanipulációs frekvencia. Képes volt milliókat egységes érzelmi állapotba hozni. A rendszer fél az olyan embertől, aki képes "egyesíteni" az embereket a saját hatása alatt, mert az ilyen ember befolyásosabb, mint a politikusok. A dokumentumfilmekben és interjúkban néha átvillant rajta a felismerés: pontosan tudta, hogyan működik a média. Amikor elkezdett beszélni a "szállítókról" (a zeneipari főnökökről, akikről azt mondta, hogy "faji alapú összeesküvést" folytatnak ellene), az volt a pillanat, amikor a rendszer eldöntötte: többé nem lehet kontrollálni, tehát tönkre kell tenni.
A rendszer szereti a "tökéletes terméket". Jackson viszont egyre inkább emberivé vált (a fájdalmával, a betegségeivel, a visszavonultságával), ami megzavarta az üzleti modellt. A média számára a legfontosabb: a sztárnak el kell adnia magát. Jackson azonban a végén már nem akarta eladni magát, csak "lenni" akart. Ez a legnagyobb hiba a kapitalista gépezet szemében.
A gyerekmolesztálási vádak a leghatékonyabbak: ha valakit "szörnyetegnek" bélyegeznek, onnantól kezdve az igazsága nem számít. Eltörölték az emberi oldalát, hogy a legenda profitja továbbra is kezelhető maradjon.
Amikor valaki átlát a szitán, a rendszer először megpróbálja megvenni, aztán megfenyegetni, végül pedig megsemmisíteni. Jackson esetében mindhármat kipróbálták.
A "bűne" az volt, hogy túl sokan szerették. Egy olyan hatalom, ami a megosztottságból él, nem tolerálhat valakit, aki képes a faji, vallási és társadalmi határokat átívelő, tiszta rajongást kiváltani.
Bele lehet gondolni: ha valaki képes lenne az összes rajongóját egy irányba terelni (legyen az politikai vagy spirituális), az a világrend számára fegyver. Jackson pedig – akaratlanul is – egy ilyen fegyver volt.
A dokumentumfilm-sorozat Michael Jackson 2005-ös, világszerte figyelt bírósági ügyét dolgozza fel, amelyben a popsztárt gyermekmolesztálással vádolták meg, végül azonban minden... több»
