Ízig-vérig vígjáték, méghozzá a jobbik változatból. Legalábbis a film legnagyobb részében könnyesre röhögtem magam, és némelyik jeleneten komolyan elgondolkodtam, hogy ez miért nem jutott eszembe középiskolás koromban, mekkora sikerem lett volna!
Adott egy életvidám srác, Bunny (Allu Arjun), aki szinte semmit nem vesz komolyan, egy szem magában áll a világban, de keményen dolgozik pizzafutárként, és esténként egyetemre jár. Egyetlen célja, hogy minden napja boldog legyen. Persze ez nem akadályozza meg abban, hogy ott törjön borsot Madhumati (Genelia D'Souza) orra alá, ahol tud, ugyanis egymás elkötelezett ellenségei. Egyik rosszul sikerült poénja miatt azonban a lány apja (aki fanatikus nacionalista) kiveszi a lányát az orvosi egyetemről, mert férjhez szándékozik adni Arvind felügyelőhöz (Manoj Bajpai). Madhu minden vágya, hogy orvos lehessen, de a családban a nőknek nincs szava, élete összedőlni látszik. Bunny, hogy mentse ami menthető, végső kétségbeesésében meglátogatja a felügyelőt, és élete legjobb alakítását nyújtva, eljátssza, hogy szerelmesek egymásba, ne törje össze a szívüket. A felügyelő könnyekig meghatódik (Manoj Bajpai hatalmas volt!), és indoklás nélkül visszalép a házasságtól. Mire a fiatalok megkönnyebbülnének, hogy elhárult fejük fölül a vész, a zord atya párttársa fiával készül összeboronálni a lányát, aki jóval iskolázatlanabb, és legalább olyan bigott, mint jövendőbeli apósa. Arvind felügyelő azonban közbelép, és egy huszárvágással összeadatja a gyerekeket a bíróságon, és nagylelkűen még frissen vásárolt lakását is felajánlja, hogy legyen hol lakniuk az újdonsült házasoknak, amíg össze nem szedik magukat. Innentől kezdve szénné röhögtem magam. A kétszemélyes háború a lakásban csúcsosodik ki, egyik ötlet frappánsabb, mint a másik, hogyan lehet gyűlölt házastársunk idegein táncolni, és rengeteg jó ötletet adnak váláson gondolkodó férjeknek és feleségeknek.
Persze ez még csak a film fele, aztán jön a feketeleves. Azt már nem mesélem el.
Allu Arjun és Genelia D'Souza kétszemélyes filmje ez, tényleg rajtuk múlik minden, és nem okoznak csalódást. Minden megnyilvánulásuk tökéletes volt, persze nőből vagyok, úgyhogy nekem Allu volt az ász, de amennyire nem kedveltem Geneliát annak idején, mostanában egyre inkább elfogadom, hogy nem is olyan rossz színésznő. A zenék kifejezetten csalódást okoztak, a táncok sem tudták feledtetni ezt, úgyhogy egyáltalán nem a dalbetétek miatt tartom újranézősnek. Az utolsó jelenet, a házaspár őrjöngése pedig annyira hatásvadászra és patetikusra sikeredett, hogy még én is megkönnyeztem.
