2021.08.05 10:07 Laca//Ho/rr/oR// Olvasottság: 589x
2

Az utolsó felvonás, avagy az orkok, vargok, tündék, törpök és emberek csatája

Elérkeztünk Jackson zseniális fantasy világának utolsó állomásához. Sajnos itt már az volt az ember érzése, hogy minél előbb le akarják zárni, eléggé ötlettelennek tűntek helyenként, és inkább próbálták első helyre tenni a több helyszínből álló csatákat. Azt megértem, hogy emiatt hátrébb szorultak egyes karakterek, és eltűntek az érzelmek is, mivel próbáltak magára a csatára összpontosítani.

Már az érdekesség volt, hogy Smaugot ilyen gyorsan ki tudták venni a befejező részből, ezzel a játékidőt határát is betartva, valamint a könyvhöz valamelyest ragaszkodva, de egy ilyen kaliberű sárkánynak több esélyt adtam volna. Megértem, hogy elsősorban itt már a lezárás a karakterek közti rivalizálás, a Kili és Tauriel közti szerelmi viszályt is meg kellett oldani, de ezek eltörpültek sajnos, és rövidre lettek fogva.

Az utolsó felvonás, avagy az orkok, vargok, tündék, törpök és emberek csatája

Az első két részben jóval többet láthattuk a kamerák előtt a törpöket, és sajnos ezek a karakterek szépen leépültek a befejező részben, egy-két jelenet erejéig feltűntek, és ennyi volt. Olyan is megesett, hogy a főszereplő Bilbo is csak hellyel-közzel tűnt fel, a jó 2 órás csatában szinte alig-alig láthattuk. De ne csak a negatívumokat írjam, hanem a csatának a pozitív oldalát is vegyük szemügyre!

Azt mindenképp el kell ismerni, hogy a több helyszínen zajló csaták kamerafelvételei kimagaslók voltak. Elképesztő szögből láthattuk a fejleményeket, és zseniális volt a CGI megoldások tömkelege. A szarvason érkező Thranduil vagy Vaslábú Dain felvértezett disznón lovagol, és akkor ott voltak még a csatározó kosok, ezek élményszámba mentek, és igencsak feldobták a bevonulásokat. Maga a csata látványa és megkomponálása, a zenei aláfestések mind élményszámba mentek, és elképesztő látványt alkottak, nagyon jól megcsinálták.

A látvány maga jobb volt, mint a cselekmény, valahol egy kis hiányérzetem is maradt e téren, de így varázslatos befejezés volt. A befejező rész a vége fele haladtával annak, aki nem olvasta a könyvet, igazán fordulatos lehetett, gondolok itt egyes karakterek elvágására, ami igazán drámai volt, és ezzel vissza is térhettünk a karakterek fókuszára, ezzel elhallgattatván a csatát. Rövidre zárva Jackson is lezárta és befejezte eme csodálatos utazást.

fantasy | kaland

Bilbó és a 13 törp kalandja a végéhez közeledik. A hobbit csupán egy dolgot szeretne, visszatérni otthonába, és elfoglalni kényelmes helyét a karosszékében. Azonban erre még... több»

2