Oda Nobunaga halott, de a helyébe lépő Tojotomi Hidejosi folytatja az országegyesítő tervét, és sikeres benne. Ebben az Iga nindzsáknak nem igazán van helyük, újabb szenvedések várnak az árnyékharcosokra. Goemon, a nagyúr miatt elvesztette a családját, így elszántan keresi a bosszú lehetőségét.… Több

FILMINFÓ
Filmgyűjtemény
KULCSSZAVAK


66 Shin shinobi no mono (1963)

66 Shin shinobi no mono (1963)

66 Shin shinobi no mono (1963)

66 Shin shinobi no mono (1963)
Míg az első két történetben sok valós, történelmi eseményt láthattunk, mint például az Iga tartomány lerohanását a szamuráj seregek által és a nindzsák elkeseredett harcát a falvaik védelmében, a trilógia lezáró részében előtérbe kerültek a kitalált esetek. Goemon a „két nagy”, vagyis a Tojotomi és a Tokugava klánok egymás ellen vívott, titkolt ellenségeskedéseinek központjába kerül. A felek még nyájasan mosolyognak egymásra, amikor találkoznak, de a háttérben már fenik a kardokat. Intrikák, merényletkísérletek zajlanak, akad dolguk az „árnyékoknak”. Goemon a sorozat elején látott tapasztalatlan ifjoncból sok szenvedést átélt, megkeseredett felnőtt lett. Teljesen kiképzett nindzsaként türelmesen keresi a halálos csapás módját, amire az övéi pusztulása motiválja. Icsikava továbbra is megbízhatóan hozza a karaktert, méltán szerzett nagy hírnevet általa. Ez a rész kevésbé látványos, mint a másik kettő, de a korabeli világ részleteit olyan gazdagon mutatja be, hogy egyáltalán nem hiányoznak a grandiózus pillanatok. A nézők nagy része tudja, hogy a béke beköszöntével a fölöslegessé vált japán seregeket az állam irányítói később Korea ellen küldték, amivel lehetőséget adtak a néhai Csószon mai filmeseinek I Szunsin admirális hőstetteinek bemutatására. :)
Goemon, a nindzsa valóban élt, történelmi személyiség volt. A neve felbukkan a Tojotomi krónikákban, miszerint megpróbálkozott Oda Nobunaga megölésével. Állítólag hasonlóan sikertelenül próbálta megölni Tojotomi Hidejosit, az ország későbbi egyesítőjét, mert őt okolta a felesége haláláért. Goemon életmódjából adódóan valós történelmi adat vajmi kevés maradt fenn róla. Annál népszerűbb lett a japán folklórban mint a szegények védelmezője. Számos alkalommal segítette őket a gazdagoktól elrabolt aranyakkal. Idővel afféle szigetországbeli Robin Hooddá vált. Neki tulajdonítják azokat a szavakat, miszerint nem ő a tolvaj, hanem Hidejosi főúr, aki egész Japánt ellopta. Nem csoda, hogy hajtóvadászat indult ellene a legfőbb hatalom képviselője parancsára. A haláláról sincs biztos adat, de a verziók abban megegyeznek, hogy szörnyű véget ért. A legközismertebb szerint a kisfiával együtt fogták el, és elevenen történő megfőzésre ítélték őket a szokásos lefejezés helyett, ami abban a korban nem volt szokatlan a főbenjáró bűnt elkövetők esetén. A legenda szerint Goemon az egyre forróbb vizű üstben kitartóan állt, és a fiát a feje fölé emelve óvta a haláltól. Az elszántsága és apai szeretete meghatotta a bíráit, és a gyermeknek megkegyelmeztek. Más források szerint mindketten a házukban égtek halálra, amikor a rájuk törő szamurájok ellen védekeztek. Ma is létezik egy szentély Kiotóban, amiben állítólag ő nyugszik, de ez nem bizonyított.