Christiane Pasquet és Eugene Jean Varda harmadik gyermeke. Összesen öten voltak testvérek. Gyermekkorát Provence-ben tölti. II világháború idején a mindössze tizenegy éves Arlette és családja a Séte-nél, egy hajóban húzta meg magát, amíg elmúlt a háború. Tizennyolc éves korában törvényes úton megváltoztatta nevét Agnesre. Főiskolai tanulmányait a Sorbonne-on végezte, ahol lediplomázott művészettörténetből és irodalomból. Elmondása szerint a Párizsba való költözést igazán nyomasztónak élte meg. Kínozta őt lelkileg ez a szürke, embertelen, szomorú város. A Sorbonne-i diákokat sem kedvelte túlzottan. Az École du Lourve-ban múzeum kurátor lett, emellett a Vaugiard school of photography-ban fotográfiát tanult. A művészetről és a fotózásról elsajátított tudását az École des Beaux-Arts-ban mélyítette tovább.

1951-ben jó barátja, Jean Vilar megnyitotta a Théatre National Populaire-t, ahol Varda hivatalos fotósként működött. 1961-ig dolgozott Vilar mellett, hírneve és elismertsége Agnesnek pedig fokozatosan nőtt, végül Európa szerte bárhol szívesen alkalmazták volna a tehetséges művészt.

Agnes nagyon szerette a fotózást, de emellett érdeklődött a mozgóképek iránt is. Egyik legfigyelemreméltóbb filmje a La Pointe Courte, melyet 1955-ben mutattak be Cannes-ban.Ez a drámai mű előfutára a francia új hullámnak. A film egy szerencsétlen sorsú párról szól, akik egy halászfaluban élik életüket.

Varda-t abban az időben Gaston Bachelard filozófiája inspirálta, különösen az "imagination des matiéres" elmélete, melyben bizonyos személyiségjegyek megfelelnek konkrét elemeknek az anyagi világ egyfajta pszichoanalízisében. Ezt az elképzelést megjeleníti a filmben is, ahol a karakterek személyiségjegyei összekapcsolódnak, amelyet olyan "tárgyak", mint a fa és acél ellentéte testesít meg. Varda ezt a filozófiát a többi dokumentumfilmjében is szívesen használja. Egy interjúban elmondta, hogy az ő filmjei a jelen időre, nem pedig a klasszikus normákra, vagy a hagyományokra összpontosít.

1977-benmegalapította saját produkciós cégét, a Cine Tamaris-t, hogy teljes kontroll alatt tudja tartani filmjeinek forgatását és szerkesztését. További művei is rendkívüli mélységgel és tartalommal bírnak. Varda a festő unokatestvéréről, Jean Varda-ról is készített dokumentumfilmet. A Yanco bácsi tárgya róla szól. A 2000-ben készült A Gleaners és én című dokumentumfilm is szintén úttörő volt a maga idejében, hisz Varda először használta filmje megvalósításához a digitális fényképezőgépeket.

A 2017-ben készült Faces, Places pedig attól bájos, ahogy a művészeten keresztül mutatja be a dokumentumfilm Agnes és az Instagram sztár JR barátságát. Agnes 1958-ban megházasodott, és 1990-ig együtt élt férjével (Jacques Demy) és gyermekeivel. Jacques ebben az évben hagyta el az élők sorát. Gyermekei Rosalie Varda, korábbi szerelmétől, Antoine Bourseiller-től született, Mathieu pedig Jacquessel közös gyermeke.

1971-ben Varda egyike volt azon 343 nőnek, akik aláírták a 343-as Manifesztumot, elismervén, hogy már volt részük abortuszban, annak ellenére, hogy Franciaországban ez illegális volt. Ezzel a dokumentummal kérvényezték az abortuszok jogszerűvé tételét.

1983-ban a Velencei filmfesztivál zsűritagja volt, 2005-ben pedig a Cannes-i Filmfesztivál zsűritagja. 2013-ban a Los Angeles County Művészeti Múzeumban megtörtént Varda első amerikai kiállítása is, az "Agnes Varda Californialandban". Itt a művész szobrászati installációit, fényképeit és rövidfilmjeit lehetett megtekinteni. A kiállítást a Los Angelesben töltött ideje ihlette, még 1960-ban.

(XETH)