Az utolsó tangó Párizsban (1972)

Szerintem ez a film túl van értékelve, de az biztos,hogy a maga idejében, mikor a film készült az forradalmasította a filmművészetet. A képvilága és az egyedi, szókimondo párbeszédei, egy új korszakot indítottak el. Bertolucci -aki nem tartozik a kedvenc rendezőim kőzé, véleményem szerint kicsit túlértékelt- remek rendezése és a pompás színészi alakítások ellenére a történetvezetés nem volt elég következetes, sokszor töredezett.

Egészen kivételes film, amit gondos részletességgel sikerült megrendezni. Nincs egyetlen egy felesleges jelent, egyetlen felesleges másodperc sem a filmben. Az egész folyékony dinamikával alkot meg egy egységet, és adja át vele a mondandót, ami sokkal több egy szeretői viszony bemutatásánál.

Bernardo Bertolucci ért a nézők sokkolásához. Meglepő fordulatai hihetetlen lendületet adnak a filmnek. Az egyenes szókimondás és a szexualitás ilyen fajta ábrázolása nem teljesen öncélú a filmben, valójában ez adja a mondanivalót, a film mélységét. Kár, hogy manapság a mondanivaló már sokadrendű és csak a látványra hajtanak a filmesek.

Szerelem, szex és kiüresedes. Ezek köré épül a film. Marlon Brando páratlan színészi teljesítménnyel formálja meg karakterét, aki habzsolja a szexuális élvezeteket, ám a kielégülés nem maradandó. A férfiben lakozó ördögi fenevad kerül ábrázolásra ebben a páratlan alkotásban.