Ez a film teljesen más, mint amit mostanában láttam: Johanne belső hangja (a narráció) olyan mélyre visz, hogy sokszor azon gondolkodtam, tényleg megtörtént-e, amit mesél, vagy csak vágy. A fényképezés, Oslo atmoszférája és az apró gesztusok együtt alkotják az igazi varázst. Persze, a voice-over néha túl sok, de összességében nagyon betalált nálam.
A poénok néhol klisések, és a főhős teljesen átlagos, de valahogy mégis bejött ez az all inclusive fényár és a műkincses szál őrületes bekattanása. Csak simán élvezhető.
Nem értem a fanyalgókat: én egyáltalán nem a hibákat figyeltem, hanem csak hátradőltem és élveztem a kalandot. Ez a film nem akar mély mondanivalót adni, és nem is baj! Nagyon jól szórakoztam a vicces akciókon és a sok egzotikus helyszínen – totál olyan érzés volt, mintha egy vidámpark hullámvasútján ülnék. Néha pont ilyen agykikapcsolós mozi kell.
A Pantera igencsak eltávolodik az első rész részletes történetmesélésétől, inkább a karakterek közötti interakciókra és a stílusos megvalósításra helyezi a hangsúlyt. Gerard Butler alakítása továbbra is erőteljes, de a film összességében nem tudja megismételni elődje feszült atmoszféráját és mélységét.
80 Álmok (2024)