Andrew Haigh brit rendező 1973-ban született Harrogate-ben (Yorkshire). Középosztálybeli családból származik, édesapja egy italgyártó cég üzletkötője volt, édesanyja háztartásbeli. Szülei válása után bentlakásos iskolába került, amit – saját bevallása szerint – szörnyűnek élt meg a zárt, középosztálybeli közeg miatt. Később történelem szakra járt a Newcastle-i Egyetemen. Filmkészítést a University of Central Englandben tanult (ma Birmingham City University). Az egyetemi évei alatt... Több
Andrew Haigh brit rendező 1973-ban született Harrogate-ben (Yorkshire). Középosztálybeli családból származik, édesapja egy italgyártó cég üzletkötője volt, édesanyja háztartásbeli. Szülei válása után bentlakásos iskolába került, amit – saját bevallása szerint – szörnyűnek élt meg a zárt, középosztálybeli közeg miatt. Később történelem szakra járt a Newcastle-i Egyetemen. Filmkészítést a University of Central Englandben tanult (ma Birmingham City University). Az egyetemi évei alatt még nem vállalta nyíltan homoszexualitását, ami gyakran filmjei mély érzelmi alapját adja.
Filmes karrierjét vágóasszisztensként kezdte Londonban, olyan nagyszabású produkciókban, mint a Gladiátor, a Sólyom végveszélyben és a Harry Potter-filmek némelyike, csak később kezdett saját filmeket rendezni. Vágói előélete meghatározza a stílusát: Haigh filmjeiben a ritmus, a csendek, a kimért jelenetépítés sokszor vágói szemmel komponáltak. A kritikusok nagyon kedvelik a munkáit, számos BAFTA, BIFA, Londoni Filmkritikusok, Berlini Filmfesztivál stb. díjjal tüntették már ki a legjobb rendező és forgatókönyvíró kategóriákban.
(Ahoj poplacsek)